56.rész:
Augusztus 10.!Reggel 11 kor ébredtem.Lassan felültem , megdörzsöltem álmos szemeimet.Ekkor még Justin aludt.A nap már nem olyan erővel sütött mint eddig.Az ablak felé indultam , hogy kihúzhassam a sötétitőket és élvezhessük a halványan beszűrődő napfényt.Nekidöltem az üvegnek és csak bámultam kifelé a nyüzsgő utcára . Nemsokára vége a nyárnak , a kedvenc évszaknak , a szabadságnak. Mindig próbáltam kihasználni a nyár minden percét , életemben ez az eddigi legjobb és mindjáárt végetér.Gondolkozásomat a derekamon összekulcsolt két kéz szakított meg.
J:- Gyönyörűű akárcsak TE.!- süttogta fülembe.- Én csak elmosolyodtam a dolgon.
- Min gondolkodtál.?- kérdezte és magafelé fordított.
-Mindegy.!- legyintettem a kezemmel.
J:- Mivel nincs ma koncert nem megyünk el valahova.?- nyújtózkodott , és még mindig egy szál boxerben volt.
- Deee.!- ugrottam nyakáába.
J:- Mi lett veled.?!!- nevetett
- Semmi ..- mosolyogtam tovább.
- Akkor most megyek letusolok , aztán nemmegyünk Mekizni egyet.?- szoltam ki már a fürdőböl.
J:- Benne vagyok , amúgy is régen jártunk már ott.
Bezártam a fürdőszobaajtót , levetettem ruháimat , majd beálltam a zuhany rózsa alá , amiből kellemesen langyos víz folyt. Általában félórákat időzök a zuhany alatt , de most valószínű az éhségem vezérelt így 10 perc alatt készen lettem. Magamra kaptam egy fehér fehérnemű szettet majd törölközőt tekertem hajam köré és kisétáltam. Justin mint mindig ekkor is telefonját babrálta de mikor eléáltam szemeit nagyra nyitotta , nagyot nyelt , és látszott rajta , hogy zavarban van egy kicsit. Ha jól láttam elispirult. Ezt nem gondoltam volna , nekem kellett volna ezt csinálnom mikor tegnap megláttam őt egy szál boxerben.
- Na miaz Nagyfiú , most zavarba hoztalak.?- egy gúnyos mosoly jelent meg arcomon.
J:- Háát ööm ahha .- mondta zavartan .- majd folytatta .- méég nem láttalak így és megkell mondjam HÚHH - állt fel elém.
- Háát köszöönöm ezt a nagy HÚHH-t remélem jó szempontból huhhh.:D- mondtam és közeledtem felé.
J:- Teljes mértékben.!- emelte fel állam és megcsókolt.
***
Elkészültünk és indultunk is a Mekibe. Beültünk a kocsiban , amit Justin vezetett. Anyósülésen ültem. A rádióhoz nyúltam , majd kapcsoltam egy kis zenét.A városban nagy forgalom volt. 5x álltunk meg pirosnál , pedig általában mindig megusszuk. Végre kikecmeregtünk a nagy kocsisorból és Lefordultunk jobbra , ahol a Meki található. Megérkeztünk , kicsatoltuk öveinket , Justin megfogta tárcáját és indultunk is be. A pultnál kikértük a menüt , majd azzal helyetfoglaltunk a legtávolabbi asztalnál , ahol nem igazán vettek bennt észre.
J:- Remélem a paparazzik nem tudját hogy itt vagyunk.- mondta közben egy nagyot harapott a hambijába.
- Hát Justin ezt én is nagyon remélem.- mondtam és a salátámmal bajlódtam.
- Jóóétvagyat Nagyfiúú.!
J:- Nekeed is Napfény.*.* - tette puha kezét , kezeimre.
- Ümm tényleg jövőhéten lesz egy fotózásunk.!
- Miii?.- néztem ráá meglepődve.
J:- Ahha.! - mondta elégedett mosolyal arcán.
- Jéézusssom.! Ez nagyon király.! - hajoltam közel hozzá és egy puszit nyomtam arcára.
- köszöönöm.- ejtettem ki és hálás mosolyom küldtem felé.
J:- Tudtam , hgy örülni fogsz.!
- Amúgy magántanuló leszel , akárcsak én.! És majd együtt fogunk tanulni ..- mondta izgatottan.
-Yupiiii.- emeltem magasba a kezem akárcsak egy kislány.
- Amúgy Ryanékkel mizujs.?- kérdeztem rá.
J:- Ohh elvannak , mindennap beszámolnak a baromkodásaikról.- vágott egy elég furcsa fejet.
-És a csajokkal.?- kérdezett vissza.
- A felállás ugyanaz , mint nállatok.
J:- Már találkoznunk kellen velük. nem gondolod.?- nézett fel rám a sültkrumpli alól
- Legjobb lenne.!- mondani neki.- és elgondolkoztam, hogy nemrég láttuk őket de mááris hiányoznak.
Elfogyasztottuk a sok egészségtelen kaját , majd visszaszáltunk volna hamar a kocsinkban ha tudtunk volna közlekedni , úgyanis többszáz fotós , paparazzi, újságíró és riporter lepett el minket. Kellett nekünk felhozni ezt is , bezzeg ha nem beszélünk rólla ezek még otthon szürcsölgetnék kávéjukat. Csak úgy kattogtak a fényképezők. Lerohantam minket mindenféle baromsággal. Szerencsére Justin ezt máár megszokta így utat tört a kocsiig. Beszálltunk , majd nem időztünk semmivel , rögtön indultunk is vissza a szállodába. A kocsiban azért megjegyeztem hogy "Kellett nekünk Kenny nélkül jönnünk.".
Visszaérve élménybeszámolót tartottunk a többieknek , majd szórakoztattuk egymást a hülyeségeinkkel .Ush szokás szerint bolond volt. Scoo telefonált Carinnal, mivel ő most éppen szüleinél nyaral. Kenny evett, Pattie relaxált. Justin és én pedig kézen fogva néztük a nagy embersereget.
Ush felugrott két tenyerét összecsapta , majd odasétált Scoohoz és beleordította a telefonba .:" HALI CARIN" - szerintem a telefonon túl is megsüketült szegény , nemhogy Scoo aki közvetlen közel állt mellette.
S:- Te elmebeteg a dobhártyám.!- fogtafülét.
Mi persze szakadtunk a többiekkel.
- Uhh Ush szerencse hogy ezt nem velem csináltad tutii, hogy véged lett volna.
Ush:- Kipróbálhatom!??- nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Neeem.!- néztem rá mérgesen.
***
Justinnal épp Tv-ztünk,mikor hirtelen felém fordult és elkapta kezem és húzni kezdett lefelé a szálloda elé.Ott ismét beültetett a kocsiba és egész után nem volt hajlandóó elmondani hova megyünk.
Elég sokat kocsikáztunk még végre megálltunk. Egy parkolóba találtam magam mikor kiszálltam a kocsiból.
Megcsapott a friss meleg levegő . A lágyszellő ide -oda csapdosta hajamat. Justin eközben a kocsi csomagtartójában matatott. Majd kivett belőlle egy kosarat lezárta a kocsiajtót.És rámnézett.
Erre elmosolyodtam a kosarat látva kezében tudtam mire készült.Belekaroltam és elindultunk a meglepi helyre , ami...
Halihóó kedves olvasóóim.! Itt az 56.rész . Remélem tetszik majd, jó olvasást és ne sajnáljátok a kommikat légszii , nagyoon örülnék neki.! Előre is köszönöm .Puszo : VivJ.♥Apropóó Boldog Karáácsony.! : )♥
Ez a történet egy átlagos lányról szól ,akinek rendesen megváltozik az élete miután találkozik Justin Bieberrel, Amerika legnagyobb szupersztárjával.:)Nagyon jó barátok lesznek ,de később valami több lesz közöttük.. a történetből kiderül olvassátok megéri igérem :)♥ Előre is Thank's everybody .:)♥ Lowe u guys,and Justiin :)xoxo
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggel. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 26., hétfő
2011. december 17., szombat
52.rész
52.rész:
És az est további részében sok mindent csináltunk. 8 óra volt mikor visszértünk szobánka.Ekkor máár Pattiék is készültek lefeküdni , így mentek át az ő lakosztályukba. Elköszöntünk tőllük majd Justinnal még megvacsiztunk aztán semelyikőnk nem volt álmos így nem tudtunk aludni.Letusoltam, átvettem pizsimet, ami egy fekete forró nadrágot és egy fehét mellemig érő laza pólót fogatmostam és felmentem twittere..szétnéztem rajta , majd gondoltam megnézem már kis szupersztárunk miket tweetelt ki ebben a pár napban sajnos csak 3-at tudtam elolvasni mivel kijött a fürdőböl.
"Végre minden úgyan az mint régen."- ez volt az egyik.
"Csobbanunk.♥"- másik.
"Remélem az este ráveszeem hogy megnézzük azt a filmet , amit máár régóta tervezek."- és ez volt a harmadik.
Az utolsó tweeten elgondolkoztam milyen filmet akar velem nézetni.De semmi nem urgott be ezzel kapcsolatba
Lezártam laptopomat és az éjjeliszekrényre tettem. Majd a fésülküdő asztalhoz indultam és úgydöntöttem befonom a hajam , hogy reggelre kicsit hullámos legyen.Az asztalon kicsit kupii volt. Az össze sminkem össze vissza hevert rajta.Mindegy majd elpakolom gondoltam.Fésültem a hajam és a tükörben Justint pillantottam meg hátamnál.Egymásra mosolyogtunk majd Justin lehajolt és nagyakam kezdte csókolgatni. Minden egyesz érintésébe belelremegtem. Hátulról kezemmel végig simítottam nyakán maj becsuktam szemem és élveztem továább Justin kényeztetését.Felálltam székem ből és hozzábujtam, de ő ekkor sem hagyta abba.Nagyon jól esett gyengéd csókjai égették bőrömet , ahol csak megéritette puha ajkaival.
Már kezdtem elveszteni az eszem és inkább elhúzódtam tőlle.
J:- Haragszol?- kérdezte csalódottan.
Én:- Jajj nem dehogy is csak tudood máár nem voltam magamnál.- mondtam neki és elpirulhattam mert érztem hogy ég az arcom.
J:-Szóval ilyen nagy hatással vagyok ráád.?- kérdezte és lassú léptekkel közeledett felém rosszfiús
arckifejezéssel.
Én:- Taláán.- lépkedtem én is hátrafelé.
J:-Csak talánn..?- egyre közelebb és közelebb jött.
Én:-Ühhüüm.- válaszoltam és nyeltem egy nagyot ,majd falba ütköztem így nem tudtam hátrálni.
J:- Mostis.?-húzta fel cselesen a szemöldökét és egy elégedett " nyertem " mosoly jelent meg arcáán.
Én:-Neem.*.* mostmáár igen.- alig volt 5 centi köztünk.Megragadtam pólóját mellkasánál és közel húztam így orrunk összeért. Közeledtem szájához , ő becsukta szemét és várta hgy megcsókolja , de nem tettem hanem ujjam lágyan ráhelyeztem ajkaira és eltöltam magamtól.
J:- Na nee ez mi volt.?- nézett rám és kezeit felemelte.
Én:- Visszakaptad.háháá^^- mondtam elégedettem.
J:- Kicsiim.. csak egy csókot.Kérlek.- mondta édes dörmögős hangon.
Én:- Kicsiim?.-nevettem el magam. Fura volt hallani tőlle..:D
J:- Ühhüüm.- bólogatott.
Én:- Na kaptáál máár ma eleget. Inkább csináljunk valami mást.okéé?- ültem vissza a székre és most sikerült befonnom a hajam.
J:- Jóó akkor van is egy ötletem.- mondtaa és kiszaladt a nappaliba. Majd egy DVD-vel tért vissza kezében.
- Meg nézzük ezt.?- kérdezte és felmutatta a filmet.
Én:- miez ?-néztem rá.
J:- Horror.! Az átok.!- és valami fura grimaszt vágott.
Én:- Ohh háát nem igazán rajongom a horrorért ,de ha annyira akarod akkor megnézhetjük.-egyeztem bele a dologba.
J:- Én ottleszek melletted.!- suttogta fülembe.
Én:- Akkor felesleges bekapcsolni a filmet.- mondtam magamba..
J:- mert?- nézettrám.- azt hittemnem hallja meg.
Én:- Óó minde1.- legyintettem kezemmel.
Justin elment berakni a lemezt a lejátszóba , majd odakinntről szolt be nekem hogy menjek , mert kezdődik.
Kisétáltam kezemben a kedvenc plédemmel. Kényelmesen elhelyezkedtem , jó szorosan ódabújtam Justinhoz és fejemet vállára hajtottam. És kezdődött a film közbe voltak olyan részek ahol betojtam .. de voltak ahol nem. Azéért számított hogy Justiin ott volt mellettem. Néha meg meg ugrottam , és Justiin ezt kuncogással észlelte.
J:- Félsz.?- kérdezte felém fordulva és édes mosolyával szemembe nézett majd átkarolta derekam.
Én:- Háát , csak egy picit.- válaszoltam és mégjobban bújtam hozzá , majd isméét beszívtam édes illatát.
Az álom kezdett elnyomni. Már csak azt vettem észre , hogy csukódik a szemem , majd azt hogy Justiin ölében visz be a szobába. Lassan letett az ágyra és úgy döntöttem kicsit szivatom. Mikor próbált betakarni hirtelen felkiáltottam rekedted hangon hogy ." Most meghalsz.! " Elkezdtem szépe lassan felfelé ülni.
Justiint látni kellett volna úgy hátraugrott hogy majdnem seggreült és egy jó nagyott sikított. Aztáán belőllem kitört a röhögőgörcs. Látni kellett volna az arcáát.
J:- Ez nem vicces halálra ijesztettél.- mondta durcásan.
Én:- nem akartam én ..bocsii.. de azt hittem nem fogsz megijedni.- mondtam neki a marhaságokat. Persze hgy akartam és azt is tudtam hogy megfog ijedni.
J:- Ahha , perszee.. - mondta.
Én: - Na de gyeree bujj be ide mellém és aludjunk holnap is nap van.: )
J:- Nemmegyek.- fonta össze kezeit és ott állt továbbra is.
Én:- Justiin.- szoltam ráá.
J:- Á-á . Kinnt alszom a nappaliban.!- mondta és elindult az ajtóó felé.
- Tudtam hogy 5 perc múlva visszajön. Így is tett.Nyitódott az ajtóó , majd záródott.
És aztán már az ágyban kötött ki , olyan szorosan hozzámbújt hogy alig kaptam levegőt.
Én:- Justiin azéért ennyire ne szorits.!- kuncogtam a takaróó alatt és fordultam felé.
J:- ölelj át.!- Ennyit mondott erre . Én pedig átöleltem ahogy mondta.
Én:- Nagyon megijesztettelek?- kérdeztem tőlle.
J:- Nem vészes , csak.. akkor abban a pillanatban kicsit megállt bennem a vér.- simogatta hátam.
Ezek utáán nem sokáig beszélgettünk. Mindketten átléptünk álomország kapuját és reggel 11 ig nyomtuk a szunyát.
És az est további részében sok mindent csináltunk. 8 óra volt mikor visszértünk szobánka.Ekkor máár Pattiék is készültek lefeküdni , így mentek át az ő lakosztályukba. Elköszöntünk tőllük majd Justinnal még megvacsiztunk aztán semelyikőnk nem volt álmos így nem tudtunk aludni.Letusoltam, átvettem pizsimet, ami egy fekete forró nadrágot és egy fehét mellemig érő laza pólót fogatmostam és felmentem twittere..szétnéztem rajta , majd gondoltam megnézem már kis szupersztárunk miket tweetelt ki ebben a pár napban sajnos csak 3-at tudtam elolvasni mivel kijött a fürdőböl.
"Végre minden úgyan az mint régen."- ez volt az egyik.
"Csobbanunk.♥"- másik.
"Remélem az este ráveszeem hogy megnézzük azt a filmet , amit máár régóta tervezek."- és ez volt a harmadik.
Az utolsó tweeten elgondolkoztam milyen filmet akar velem nézetni.De semmi nem urgott be ezzel kapcsolatba
Lezártam laptopomat és az éjjeliszekrényre tettem. Majd a fésülküdő asztalhoz indultam és úgydöntöttem befonom a hajam , hogy reggelre kicsit hullámos legyen.Az asztalon kicsit kupii volt. Az össze sminkem össze vissza hevert rajta.Mindegy majd elpakolom gondoltam.Fésültem a hajam és a tükörben Justint pillantottam meg hátamnál.Egymásra mosolyogtunk majd Justin lehajolt és nagyakam kezdte csókolgatni. Minden egyesz érintésébe belelremegtem. Hátulról kezemmel végig simítottam nyakán maj becsuktam szemem és élveztem továább Justin kényeztetését.Felálltam székem ből és hozzábujtam, de ő ekkor sem hagyta abba.Nagyon jól esett gyengéd csókjai égették bőrömet , ahol csak megéritette puha ajkaival.
Már kezdtem elveszteni az eszem és inkább elhúzódtam tőlle.
J:- Haragszol?- kérdezte csalódottan.
Én:- Jajj nem dehogy is csak tudood máár nem voltam magamnál.- mondtam neki és elpirulhattam mert érztem hogy ég az arcom.
J:-Szóval ilyen nagy hatással vagyok ráád.?- kérdezte és lassú léptekkel közeledett felém rosszfiús
arckifejezéssel.
Én:- Taláán.- lépkedtem én is hátrafelé.
J:-Csak talánn..?- egyre közelebb és közelebb jött.
Én:-Ühhüüm.- válaszoltam és nyeltem egy nagyot ,majd falba ütköztem így nem tudtam hátrálni.
J:- Mostis.?-húzta fel cselesen a szemöldökét és egy elégedett " nyertem " mosoly jelent meg arcáán.Én:-Neem.*.* mostmáár igen.- alig volt 5 centi köztünk.Megragadtam pólóját mellkasánál és közel húztam így orrunk összeért. Közeledtem szájához , ő becsukta szemét és várta hgy megcsókolja , de nem tettem hanem ujjam lágyan ráhelyeztem ajkaira és eltöltam magamtól.
J:- Na nee ez mi volt.?- nézett rám és kezeit felemelte.
Én:- Visszakaptad.háháá^^- mondtam elégedettem.
J:- Kicsiim.. csak egy csókot.Kérlek.- mondta édes dörmögős hangon.
Én:- Kicsiim?.-nevettem el magam. Fura volt hallani tőlle..:D
J:- Ühhüüm.- bólogatott.
Én:- Na kaptáál máár ma eleget. Inkább csináljunk valami mást.okéé?- ültem vissza a székre és most sikerült befonnom a hajam.
J:- Jóó akkor van is egy ötletem.- mondtaa és kiszaladt a nappaliba. Majd egy DVD-vel tért vissza kezében.
- Meg nézzük ezt.?- kérdezte és felmutatta a filmet.
Én:- miez ?-néztem rá.
J:- Horror.! Az átok.!- és valami fura grimaszt vágott.
Én:- Ohh háát nem igazán rajongom a horrorért ,de ha annyira akarod akkor megnézhetjük.-egyeztem bele a dologba.
J:- Én ottleszek melletted.!- suttogta fülembe.
Én:- Akkor felesleges bekapcsolni a filmet.- mondtam magamba..
J:- mert?- nézettrám.- azt hittemnem hallja meg.
Én:- Óó minde1.- legyintettem kezemmel.
Justin elment berakni a lemezt a lejátszóba , majd odakinntről szolt be nekem hogy menjek , mert kezdődik.
Kisétáltam kezemben a kedvenc plédemmel. Kényelmesen elhelyezkedtem , jó szorosan ódabújtam Justinhoz és fejemet vállára hajtottam. És kezdődött a film közbe voltak olyan részek ahol betojtam .. de voltak ahol nem. Azéért számított hogy Justiin ott volt mellettem. Néha meg meg ugrottam , és Justiin ezt kuncogással észlelte.
J:- Félsz.?- kérdezte felém fordulva és édes mosolyával szemembe nézett majd átkarolta derekam.
Én:- Háát , csak egy picit.- válaszoltam és mégjobban bújtam hozzá , majd isméét beszívtam édes illatát.
Az álom kezdett elnyomni. Már csak azt vettem észre , hogy csukódik a szemem , majd azt hogy Justiin ölében visz be a szobába. Lassan letett az ágyra és úgy döntöttem kicsit szivatom. Mikor próbált betakarni hirtelen felkiáltottam rekedted hangon hogy ." Most meghalsz.! " Elkezdtem szépe lassan felfelé ülni.
Justiint látni kellett volna úgy hátraugrott hogy majdnem seggreült és egy jó nagyott sikított. Aztáán belőllem kitört a röhögőgörcs. Látni kellett volna az arcáát.
J:- Ez nem vicces halálra ijesztettél.- mondta durcásan.
Én:- nem akartam én ..bocsii.. de azt hittem nem fogsz megijedni.- mondtam neki a marhaságokat. Persze hgy akartam és azt is tudtam hogy megfog ijedni.
J:- Ahha , perszee.. - mondta.
Én: - Na de gyeree bujj be ide mellém és aludjunk holnap is nap van.: )
J:- Nemmegyek.- fonta össze kezeit és ott állt továbbra is.
Én:- Justiin.- szoltam ráá.
J:- Á-á . Kinnt alszom a nappaliban.!- mondta és elindult az ajtóó felé.
- Tudtam hogy 5 perc múlva visszajön. Így is tett.Nyitódott az ajtóó , majd záródott.
És aztán már az ágyban kötött ki , olyan szorosan hozzámbújt hogy alig kaptam levegőt.
Én:- Justiin azéért ennyire ne szorits.!- kuncogtam a takaróó alatt és fordultam felé.
J:- ölelj át.!- Ennyit mondott erre . Én pedig átöleltem ahogy mondta.
Én:- Nagyon megijesztettelek?- kérdeztem tőlle.
J:- Nem vészes , csak.. akkor abban a pillanatban kicsit megállt bennem a vér.- simogatta hátam.
Ezek utáán nem sokáig beszélgettünk. Mindketten átléptünk álomország kapuját és reggel 11 ig nyomtuk a szunyát.
Címkék:
♥,
álom,
átok,
csók,
dream,
film,
fonat,
haj,
horror,
Justin,
Justin bieber,
justin bieber kitalált töri,
kitalált töri JB,
Pattie,
reggel,
ruha,
szerelem,
túrné,
tükör,
twitter
2011. december 11., vasárnap
49.rész
49.rész:
J:-Ezt annyira szeretem.- ő is szorosan tartott karjaiban.
Én nem szoltam semmit.Csak öleltem.Ekkor elgondolkoztam a döntésemen , talán nem ez lett volna a helyes..nekem szükségemvan ráá.Én meg elrontottam mindent. Ő megpróbált mindent és mindig elutasítottam azzal a hazgséggal hogy " legyünk inkább csak barátok." . Legbelül meg hiányzott és hiányzik most is. Ebben a pillanatban rájöttem visszakarom kapni őt. Ahhoz hgy boldog legyek nekem szükségem van rá.
Én:- Na gyere Nagyfiúú menjünk aludni.!- fogtam meg kezét és húztam magam után.
J:- Ömm Napfény...lehetne egy kérdésem..!- állított meg és fordult felém.
Én:- Persze mondd csak.!- egy bíztató mosolyt vetettem rá.
J:- hááát nem aludhatnék ma öö veled.?- kérdezte kicsit félve..és a padlót kémlelve.
Én:- De aludhatsz velem.-válaszom hallatán hírtelen felkapta fejét , majd egy elégetett mosolyt engedett el arcán és átölelte derekam.
Nagyon fáradt voltam a mai nap után szóval éppen hogycsak kinyitottam az ajtót máár rögtön az ágyban kötöttem ki.
J:- Csak így ruhástóól.?:O- nézett csodálkozva , minta őő nem ezt csinálnáá néha mikor hulla fáradt egy koncija utáán.
Én:- ahha , csak így.! - válaszoltam máár félálomban.
J:- Okéés , akkor jövök énis.

Justiin szorosan magához húzott átölelt, majd mindketten átléptünk álomvilág kapuján.
Reggel:
Reggel , az ablakon beszűrődő napfényére , a madarak csilingelő csiripelésére ébredtem.
Nyújtózkodtam volna egy nagyot , de mozdulni sem tudtam , hiszen Justiin méég mindig szórított ahgy csak bírt. Nem akartam felkelteni , ezéért méég pár percig pihentem kicsit , és vártam hátha felkel. DE nem.!Úgy döntöttem , hgy megpróbálom kezeit levenni magamról. Szép lassan megemeltem őket és bróbáltam kibujni alólluk. Szerencsémre sikerült is.Elsőő utam a fürdőbe vezetett. Elrendeztem reggeli teendőimet.És a szekrényhez mentem hogy felöltözzek. Szétnéztem a ruhákközt , de elsőőre nem tudtam dönteni. Kb olyan 10 perc mulva sikerült.Mikor rendbetettem magam , telóm elvettem az éjjeliszerkrényemről és zsebembe helyeztem. Még mielőtt elhagytam volna szobám, szemügyre vettem mi kis szupersztárunkat. Az arca kicsit azéért máár szebb volt. Lassan lehajoltam és adtam puha arcáraa egy lágy puszit, amire elmosolyodott.
Eljutottam végre máár az ajtóóig kezem kilincsre helyeztem és ekkor Justiin megszólalt.
J:- Hova mész.?.- kérdezte , miközben méég szemei csukvaa voltak.
Én:- Reggelizni..miért?.- fordultam felé.
J:- Jaa semmi csak tudni akartam.!- ültfel az ágyon és édes mosolyától majd elolvadtam.
Én:- Hozzak nekd is.?- kérdeztem mosolyogva énis.
J:- Megtennéd.?- nézett rám kiskutya szemekkel.
Én:- Neked bármikor édes.!- és kiviharzottam a konyháába.
Itt mindenki lerohant .. Pattie, Scoo, Ush, Kenny, a csajok a következőő kérdéseket szegezték nekem .. Justiin?? Ittvan?? Jólvan?? Hol aludt?? Miééert nincs a szobáájábaan.??
Én:- Héé héé héé... nyugiii van emberek.- rendesen megijesztettek és miközben hallgattam kérdéseiket lehetett egy riadt fejem.-.-" de úgy nekem támadtag hogy ..xd
- Justiin jólvan, ott aludt velem , azéért nincs a saját szobájában. Minden rendben van vele.. méég pihen szóval most kicsit hagyjáátok , nemsokáára mindent elmesél nekünk. Okéés.?- kérdeztem az előtem álló aggódó csapattol.
Ők :- Rendben..
P:- De azéért én bemehetek?- kérdezte Pattie kicsit ijedten..
Én:- Be.- tettem kezem vállára , hogy kicsit megnyugtassam.
Folytattam tovább a reggeli elkészítését.Justiinak egy kis rántottát dobtam össze magamnak pedig csak műzlit készítettem. A rántottához csináltam egy csésze forró teát majd mindezt rátettem egy tálcára , de megvártam még Pattie kijön Justintól . Nem akartam őket zavarni a beszélgetésükben. Ott álltam az ajtóó előtt tálcával , majd hallottam hogy Pattie távozni készül. Kinyitotta az ajtót megállt előttem és megölelt.
P:- köszöönöm.! :)- mondta édes mosollyal.
Én:- mégis mit.?: )- kérdeztem vissza csodálkova.
P:- Amit Justinnal tettél.! Hogy nem hagytad egyedül és hogy ilyen jóó vagy hozzá. Ja még egy dolog nagyon örülök hogy egy ilyen lány van mellette mint TE.- Pattie szavai hallattán szemembe könnyek szöktek.
Én:-Várnál itt egy percet.?!!
Gyorsan bevittem Justiinak a reggeliét és rohantam vissza Pattiehez, majd szorosan átöleltem.
Nagyon a szívemhez nőtt . Olyan ő nekem mintha a második anyukám lenne.
Én:- Szeretlek Pattie.és annyira jól esett amiket mondtál róllam.
P:- Énis kicsim.! Csak az igazat mondtam. Más vagy mint a többiek voltak eddig. Képzeld én Justin összes barátnőjét kinem állhattam. Na jóó talán még Caitlin volt akivel semmibajom nem volt , de ő is néha az agyamra ment.
Én:- Komolyan.?- kérdztem.
-Jajj Caitről nem akarok hallani egy szót sem..
P:- Igeen , komolyan , és rendben.. Na de megyek is megyünk Scooékkal vásárolni , nincs kedvetek jönni.?- kérdzte közben pedig máár a táskájába pakolta a fontos cuccait , mint pl:. a kocsiikulcs , telefon, szájfény, pénztárca..stb.
Én:- Köszöönöm a meghívást , de most inkább kihagynáám.: ) De jóó vásárlást nektek- nevettem el magam.
Mert tudtam milyen ha Pattei beszabadul egy üzletbe.
P:- Ohh káár.: / - na mindegy rohanok is..Sziasztok és jóók legyetek.
Ezzel kiviharzott a bejárati ajtón. A csajok is elmentek velük. Ryan Chaz és Chris pedig sajnos hazautaztak.
Visszamentem a szobába Justinhoz, de mikor benyitottam és megakartam kérdezni tőlle hogy .." Milyen volt reggeli? " - azt vettem észre Justiin isméét álomországban jár. Gondoltam akkor átnézek anyuékhoz hátha ők fenntvannak-e máár. De hogy Justiin ne higyje azt hogy mindenkinek elveszett hagytam neki egy cetlit.
" Szióó Nagyfiu.! Ha felkelnél és nem találsz senkit ne ijedj meg nem tüntünk el.. Pattie, Scoo, Ush és Kenny vásárolni mentek.. Én pedig anyuéknál vagyok a 201-esbe. Ha felkelsz és van kedved akkor gyere át .! : )
Puszii: Napfény..^^♥
U.I Azthiszem beszélnünk kell.. : /♥ "
A mai rész ennyi lenne .! : )
Jó olvasást hozzáá és kérlek komizzatok.♥
Köszöönöm.: Puszoo Wiwii.^^

Caitlin Beadles.,
dream,
Justin,
Justin bieber,
justin bieber kitalált töri,
kitalált töri JB,
levél,
Love story,
nyár,
Pattie,
reggel,
ruha,
summer,
szerelem,
sztár,
telefon
2011. november 13., vasárnap
44.rész
44.rész:
U:- Óó háát ti meg mi a jóeget csináltok itt.?! - kérdezte lepődötten.
Én rögtön leszáltam Justinról és megálltam mellette majd nagy vigyorral az arcomon válaszoltam .
Én:- Semmit. Semmit.:)
U:- Ahha , ahha láttam , amit láttam kicsicsaj.- kacsintott egyet.
- Na mivan öcsii visszaszerezteed.?:)- kérdezte nagy boldogat majd lepacsiztak.Justiin csak mosolygott nem válaszolt semmit.
Én:- Ush ma mit csinálunk.? Nem akaarok itt unatkozni egész nap.! Légyszii menjünk máár valamerre.- mondtam neki , miközben öntött magának a narancslevet.
U:- Háát nekem van egy ötletem arra hogy lekösd magad.- komoly arcával rámnézett.
Én:- Na lökjed béjbii.- és közelebb mentem hozzá.
U:- Justiin, szoba , kulcs .! remélem ezzel elmmondtam mindent.- hátrált az ajtó felé.
Én:- Na most megöllek. - erre elkezdett szaladni utánna mentem és a hátára ugrottam ,de ő átvette a vállára és úgy szaladgált velem körbe körbe végig az egész lakosztályon.Már kezdtem szédülni.
- Justiiiin segííts máár.!- kiabáltam neki , de máár a nevetéstől a földön feküdt.
- héééé ne nevess inkább segíts kiszabadulni ettől a gozzilától.
Ush nagyba felnevetett , majd leesett neki hogy rólla beszélek
U:- Hééé ... mondta sértődött hangon.
Huu végre egy 15 perc után megszabadultam tőlle. Aztán megbeszéltük a mai programot. Mivel ma sincs koncert úgy döntöttünk elmegyünk a vidámparkba. Mindenki felvolt dobva az ötlettől.Scoo kijelentette , hgy 1 óra múlva mindenkit ott szeretne látni a hallban.Elis kezdtem készülődni. Gyorsan elmentem tusolni, aztán felöltöztem egy egyszerű short ,és egy atléta volt rajtam.Hajamat csinálgattam végül úgy döntöttem felfogom. Egy kis alapsminket tettem fel.Szájfény és késznek nyilvánítottam magam. Még ellenőriztem a tükörben a végeredményt , mosolyogtam egyet a tükörben álló lányra , majd kiültem a nappaliba TV-zni. Kapcsolgattam ott mindenfelé de semmi értelmeset nem talátam benne. Csak ültem ott unottan és néztem magam elé. Félpercenként néztem ráá az órára. Máár csak fél óra volt az indulásig, én nagyon izgatott voltam ettől az egésztől. Imádtam a vidámparkokat , egyetlen egy dolog van , amit utálok ott "a hullámvasút." Mi ketten sosem voltunk puszipajtások. Kirázott a hideg mikor visszagondoltam esőő és utolsóó utunkra. Ohh feleszméletem és megráztam a fejem. Justiin is lassan készen lett máár csak azt nem tudtaa eldönteni , hogy milyen pólót vegyen fel. 10 percünk volt hogy lennt legyünk , és nem akartam elkésni tudom milyen Scoo. Immáádom őt , de annyira türelmeteln , hogy... hmm mondjuk akárcsak én.!x]
J:- öö napfény jönnél egy percre.?!- kiabált ki a szobából.
Én:- Megyek.
J:- Na szerinted melyiket ?! emelte fel a két vállfán lógó pólót. Az egyiken egy sima kék rövidújú volt , a másikon pedig egy ugyanolyan csak fekete.
-nem tudok dönteni.! - jelentette ki és lehuppant az ágyra.
Én:- Úristen Justiin te még rosszabb vagy , mint én . Ezek ugyanolyanok csak éppen a színűk más , mit nem tudsz közülük választani. Mellesleg szerintem a kék jobb.:) De siessünk máár.!- ugráltam mellette.
J:- Háát szerintem meg nem..! És akkor a kéket veszem fel.:)- arcán egy széles vigyor jelent meg.
Elkezdte állítgatni a hajáát , meg még vagy 20 x megnézegette magát a tükürben. komolyan mondom jó elhiszem hgy jól kell kinéznie , és mindig sikerül neki , de esküszöm rosszabb mint egy lány.
Én:- Ohh Justiin állati jól nézelkii. Sexy vagy de men-jünk- máááár. !- tagoltam a mondatom utolsó szavát.
J:- Ááhháá szóval sexy vagyok..!:)- egy rosszfiús mosollyal fordul felém , majd lassan elkezdett közeledni.
Én:- Ne most , mennünk kell.!- távolodtam tőlle.
J:-Oh tudnak várni 5 percet .! - szorosan magához húzott , kezét csipőmre helyezte. Leheletét éreztem arcomon. Kezeimet nyaka köré fontam majd mégközelebb húztam magamhoz.Orrunk összeért.Mélyen egymás szemébe néztünk , majd szánk majdnem összeért , ekkor eltoltam magamtól és kisétáltam a szobából úgy gondoltam kicsit húzom az agyát , és még úgy hivatalosan nem is vagyunk együtt , tehát ez természetes is hogy nem csókoltam meg , mert tudtommal a barátok nem szoktak csak úgy csókolózni , báár nagy erő kellett ehhez , hiszen ilyenkor nem vagyok magamnál a tekintetétől elolvadok ,a mosolyaa lélegzet elállító . Ahogy kiléptem az ajtón számítottam is rá , hogy utánnam jön.
J:- Várj.! kiabált utánnam.- megálltam és hátrafordultam . Ő kétségbeesetten nézettrám.
- Miért nem csókoltál meg?- kérdezte
Én:- Justiin, a konyhás dolognál nem tudom mi volt velem.. mi nem vagyunk hivatalosan együtt. És tudtommal a barátok nem így viselkednek egymással.Szóval ezért.
J:-De... itt megakadt és nagyot nyelt , majd folytatta... én szeretlek.- nézett rám csillogó mogyorú barna szemeivel , amiből aradt a szeretet.
Én:- Majd ezt még megbeszéljük estee rendben.! Most pedig mennünk kell. Na gyere nagyfiu.- fogtam meg a kezét és húzta volna az ajtóhoz , ha ki nem rántja kezeit szoritásom alol.
J:- Máár nem tudok rajtad kigazodni komolyan. Akkor ez a reggeli mi volt?:O Máár kezdtem azt hinni minden a régi lesz és újra együtt lehetünk , erre pofára ejtesz ,és játszol az érzéseimmel , mikor tudod nagyon jól mit érzek irántad.- mondta szomorúan és dühösen.
Én:- Mondom hgy nem tudom mi ütött belém. Nem akartam ..csak jött,és Justiiin nem ejtettelek pofáraa és amúgy sem voltunk együtt. Attól hogy kezdtünk kibékülni és újra barátok lettünk az nem azt jelenti hgy újra összejöttünk. Figyelj megbeszélünk estee mindent. Ne most veszekdjünk .. a többiek máár ránk várnak.
J:-Én maradok .! Ti menjetek csak és jó szórakozást. Csőőő..-és bevákta maga után az ajtót.
Úgydöntöttem szólok Ushnak , hogy gubanc van.Így küldtem neki egy sms-t. " Ush figy Justinal maradnánk lett egy kissebb baj, ti menjetek csak nyugodtan.! Érezzétek jól magatokat. Puszii kicsicsaj.♥^^"
Válasz: " Rendben , de ha visszajöttünk elmondasz mindent . köszönjük.♥ De egyet kérek ne törjétek és zúzzátok szét a berendezést.! köszii.♥ UI: csak finoman.!"
Elolvastam az üzenetet , majd telefonom a zsebembe csúsztattam és mielőtt még bementem volna Justin után ittam egy kis almalevet. Nekidöltem a púltnak és gondolkoztam , mit is mondjak neki.
***
Kivégeztem az itókát és elindultam az ajtó felé. Bekopogtam majd benyitottam hozzá. éppen a laptopján pötyögött valamit.
J:- Hátte?- kérdezte gúnyosan.
Én:- Hát én itt vagyok hogy tisztázzzunk végre mindent.- válaszoltam vissza ugyan olyan hangnemben.
J:- Rendbe , akkor tisztázzuk. Kezdte , de amúgy nem értem mit kell ezen tisztázni . Nem szeretsz és nem akarod hogy együtt legyünk és az sem érdekel én mit érzek. Ennyi.
Én:-Justiiin.. most egyáltalán tudod mit beszélsz.?- néztem ráá .
Én szeretlek , de nem vagyok az a lány aki könnyen megadja magát. És igenis érdkel mit érzel. Szóval , amit itt összhordtál semmi nem volt igaz.
J:- És ezzel a "nem vagyok az a lány aki könnyen megadja megát " mire céloztál.?- húzta fel a szemöldökét.
Én:-Azt máár döntsd el te.! Én még csak szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy nagyon hiányoznak , azok a napok mikor a legjobb barátok voltunk és nem értette egyikőnk sem félre a helyzetet , ha pl megöleltelek vagy éppen egymás ölében ültünk. Más volt. Soha nem veszekedtünk , akkor mindent megtudtunk beszélni.
És most meg.?:O
J:- Értem. Szerinetm akkor maradjunk barátok , de tudd nekem ez lesz a legnehezebb kihívás.
Én:- Egyetértek a dologgal. Kérlek Justiin ... ne nehezítsd a helyzetem ..
J:- Megpróbálom..- hajtotta le a fejét. Akor minden megy előröl ..
Én:- Igeen.:)- mosolyogtam és kezetfogtunk.
J:- Hát akkor szeretnél csinálni valamit.? vagy inkább hagyjuk.
Én:- Justiin.. fejezed ezt be, persze hgy szeretnék.
J:- Jóó jóó..- lezárta laptopot majd felült. - na és mit találjunk ki.?- nézett rám.
Én:- menjünk bowlingozni, vagy sétálni a patra vagy mekizni vagy....-itt elgondolkodtam..de justiin már választott is.
J:- szerintem menjünk sétálni a parta..:)- mosolygott majd felugrott az ágyról és kiszállgúldott az ajtó .
én pedig követtem.
Kezembe vettem kedvenc tatyóm , abba beelepakoltam a telóm, Ipod, egy pulcsit ...stb fontosabb dolgokat.
Elindultunk. Az ut feléig némám sétáltunk egymás mellett majd kezdtünk feloldódni.
J:- Ööm akkor most mindent elfeljetettünk ,ami volt és kezdjük onnan az egészet , ahonann elkezdődött a turnéé?
Én:- Igeen .! Az a legegyszerűbb.
J:-Jóóó akkor kezdődhetnek a kötekedések.. és a szivatások...xD- nevetett.
Én:- hahahah..xD Én meg majd visszavágok az uraságnak.!xD- nevettem vele.
Még hülyültünk kicsit.Lassacskán megérkeztünk a partra. Az időő kellemes volt.Még csak délután 4 óra volt. A parton nem voltak sokan , úgy kb vagy 10 és azok is ilyen 27év körüliek voltak. Justinnal Lehuztuk cipőnket és a vízben sétálgattunk. Kicsit hideg volt , de még türhető.Elvoltunk hál'istennek nem volt köztünk semmi veszültség vagy ilyesmi a történtek ellenére. Nagyon jól éreztük magunkat.Énekelgettünk is , ami eszünkbe jutott, majd hirtelen csak azt vettem észre , hgy Justin felkap a hátára és a víz felé szalad velem.
Én:-Justiin tegyél le vagy megbánod.!- ütögettem hátát.Máár jó messze bennt voltunk a parttól.
J:- Azt akarod hgy tegyelek le. Jóó.- mondta és elengedtett. Én pedig hopp bele a hideg vízbe ruhástól.
Feljöttem a vízből , Justin várta a reakciómat ,de én csak elsétáltam mellette , ré sem néztem. Gondoltam , hgy úgyis majd közelebb jön hozzám hogy " most meg mivan veled? " . És így is lett.
J:- Na most meg mi van veled.? Nem szoktál ezeken besértődni.- szaladt utánam, megfogta a kezem majd maga felé fordított.
Én:-Semmi- mentem egyre közelebb és egy csábító pillantást vetettem rá mire ő nagyot nyelt. Én átöleltem majd ráugrottam és lenyomtam a víz aláá. És szépen kisétáltam a vízből.
J:- Jól vanna , ezt visszakaptam.- jött oda mellém.- én csak rámosolyogtam.
- ugyee nem haragszol?- kérdezte aggódóan és végig simitotta kezét karomon.
Én:- Justiin ezéért.!x] Tudod , hgy nem szoktam megsértődni ilyenekért.-és vállára helyeztem kezem.
J:- Tudom.-válaszolt, közben a homokot kémlelte.
Nagyon hamar elment az idő már a nap is ment lefelé. De semmi kedvünk nem voltmég visszamenni a szállodába így még hülyültünk kicsit. Kértünk ki két koktél , azt megittuk aztán a part másik végéről sétáltunk vissza , és úgy döntöttül akkor már hazafelé vesszük az irányt. Nagyba sétálunk Justin megszólal.
J:- tudod melyik számomat énekeltem máár régen.?- nézett felém.
Én:- na melyiket.?-kérdeztem tőlle kiváncsian.
J:- Hááát ...a ... First dance-t.- félve rám pillantott , majd elmosolyodott. Tudod , azért a barátok szoktak ám táncolni..;)- bólogatott cuki kis buksijával és kölyökkutya szemeivel.
Én:- Rendben legyen.. -sóhajtottam egyet. -ájj csak akkor ha te is baráti táncot akasrz..mert nem szeretném ha a végén megint egymásba gabalyodjunk rendben?
J:- Perszee...- el is kedzte énekeleni.
KOMIKAT LÉGYSZI.*.*♥
U:- Óó háát ti meg mi a jóeget csináltok itt.?! - kérdezte lepődötten.
Én rögtön leszáltam Justinról és megálltam mellette majd nagy vigyorral az arcomon válaszoltam .
Én:- Semmit. Semmit.:)
U:- Ahha , ahha láttam , amit láttam kicsicsaj.- kacsintott egyet.
- Na mivan öcsii visszaszerezteed.?:)- kérdezte nagy boldogat majd lepacsiztak.Justiin csak mosolygott nem válaszolt semmit.
Én:- Ush ma mit csinálunk.? Nem akaarok itt unatkozni egész nap.! Légyszii menjünk máár valamerre.- mondtam neki , miközben öntött magának a narancslevet.
U:- Háát nekem van egy ötletem arra hogy lekösd magad.- komoly arcával rámnézett.
Én:- Na lökjed béjbii.- és közelebb mentem hozzá.
U:- Justiin, szoba , kulcs .! remélem ezzel elmmondtam mindent.- hátrált az ajtó felé.
Én:- Na most megöllek. - erre elkezdett szaladni utánna mentem és a hátára ugrottam ,de ő átvette a vállára és úgy szaladgált velem körbe körbe végig az egész lakosztályon.Már kezdtem szédülni.
- Justiiiin segííts máár.!- kiabáltam neki , de máár a nevetéstől a földön feküdt.
- héééé ne nevess inkább segíts kiszabadulni ettől a gozzilától.
Ush nagyba felnevetett , majd leesett neki hogy rólla beszélek
U:- Hééé ... mondta sértődött hangon.
Huu végre egy 15 perc után megszabadultam tőlle. Aztán megbeszéltük a mai programot. Mivel ma sincs koncert úgy döntöttünk elmegyünk a vidámparkba. Mindenki felvolt dobva az ötlettől.Scoo kijelentette , hgy 1 óra múlva mindenkit ott szeretne látni a hallban.Elis kezdtem készülődni. Gyorsan elmentem tusolni, aztán felöltöztem egy egyszerű short ,és egy atléta volt rajtam.Hajamat csinálgattam végül úgy döntöttem felfogom. Egy kis alapsminket tettem fel.Szájfény és késznek nyilvánítottam magam. Még ellenőriztem a tükörben a végeredményt , mosolyogtam egyet a tükörben álló lányra , majd kiültem a nappaliba TV-zni. Kapcsolgattam ott mindenfelé de semmi értelmeset nem talátam benne. Csak ültem ott unottan és néztem magam elé. Félpercenként néztem ráá az órára. Máár csak fél óra volt az indulásig, én nagyon izgatott voltam ettől az egésztől. Imádtam a vidámparkokat , egyetlen egy dolog van , amit utálok ott "a hullámvasút." Mi ketten sosem voltunk puszipajtások. Kirázott a hideg mikor visszagondoltam esőő és utolsóó utunkra. Ohh feleszméletem és megráztam a fejem. Justiin is lassan készen lett máár csak azt nem tudtaa eldönteni , hogy milyen pólót vegyen fel. 10 percünk volt hogy lennt legyünk , és nem akartam elkésni tudom milyen Scoo. Immáádom őt , de annyira türelmeteln , hogy... hmm mondjuk akárcsak én.!x]J:- öö napfény jönnél egy percre.?!- kiabált ki a szobából.
Én:- Megyek.
J:- Na szerinted melyiket ?! emelte fel a két vállfán lógó pólót. Az egyiken egy sima kék rövidújú volt , a másikon pedig egy ugyanolyan csak fekete.
-nem tudok dönteni.! - jelentette ki és lehuppant az ágyra.
Én:- Úristen Justiin te még rosszabb vagy , mint én . Ezek ugyanolyanok csak éppen a színűk más , mit nem tudsz közülük választani. Mellesleg szerintem a kék jobb.:) De siessünk máár.!- ugráltam mellette.
J:- Háát szerintem meg nem..! És akkor a kéket veszem fel.:)- arcán egy széles vigyor jelent meg.
Elkezdte állítgatni a hajáát , meg még vagy 20 x megnézegette magát a tükürben. komolyan mondom jó elhiszem hgy jól kell kinéznie , és mindig sikerül neki , de esküszöm rosszabb mint egy lány.
Én:- Ohh Justiin állati jól nézelkii. Sexy vagy de men-jünk- máááár. !- tagoltam a mondatom utolsó szavát.
J:- Ááhháá szóval sexy vagyok..!:)- egy rosszfiús mosollyal fordul felém , majd lassan elkezdett közeledni.
Én:- Ne most , mennünk kell.!- távolodtam tőlle.
J:-Oh tudnak várni 5 percet .! - szorosan magához húzott , kezét csipőmre helyezte. Leheletét éreztem arcomon. Kezeimet nyaka köré fontam majd mégközelebb húztam magamhoz.Orrunk összeért.Mélyen egymás szemébe néztünk , majd szánk majdnem összeért , ekkor eltoltam magamtól és kisétáltam a szobából úgy gondoltam kicsit húzom az agyát , és még úgy hivatalosan nem is vagyunk együtt , tehát ez természetes is hogy nem csókoltam meg , mert tudtommal a barátok nem szoktak csak úgy csókolózni , báár nagy erő kellett ehhez , hiszen ilyenkor nem vagyok magamnál a tekintetétől elolvadok ,a mosolyaa lélegzet elállító . Ahogy kiléptem az ajtón számítottam is rá , hogy utánnam jön.
J:- Várj.! kiabált utánnam.- megálltam és hátrafordultam . Ő kétségbeesetten nézettrám.
- Miért nem csókoltál meg?- kérdezte
Én:- Justiin, a konyhás dolognál nem tudom mi volt velem.. mi nem vagyunk hivatalosan együtt. És tudtommal a barátok nem így viselkednek egymással.Szóval ezért.
J:-De... itt megakadt és nagyot nyelt , majd folytatta... én szeretlek.- nézett rám csillogó mogyorú barna szemeivel , amiből aradt a szeretet.
Én:- Majd ezt még megbeszéljük estee rendben.! Most pedig mennünk kell. Na gyere nagyfiu.- fogtam meg a kezét és húzta volna az ajtóhoz , ha ki nem rántja kezeit szoritásom alol.
J:- Máár nem tudok rajtad kigazodni komolyan. Akkor ez a reggeli mi volt?:O Máár kezdtem azt hinni minden a régi lesz és újra együtt lehetünk , erre pofára ejtesz ,és játszol az érzéseimmel , mikor tudod nagyon jól mit érzek irántad.- mondta szomorúan és dühösen.
Én:- Mondom hgy nem tudom mi ütött belém. Nem akartam ..csak jött,és Justiiin nem ejtettelek pofáraa és amúgy sem voltunk együtt. Attól hogy kezdtünk kibékülni és újra barátok lettünk az nem azt jelenti hgy újra összejöttünk. Figyelj megbeszélünk estee mindent. Ne most veszekdjünk .. a többiek máár ránk várnak.
J:-Én maradok .! Ti menjetek csak és jó szórakozást. Csőőő..-és bevákta maga után az ajtót.
Úgydöntöttem szólok Ushnak , hogy gubanc van.Így küldtem neki egy sms-t. " Ush figy Justinal maradnánk lett egy kissebb baj, ti menjetek csak nyugodtan.! Érezzétek jól magatokat. Puszii kicsicsaj.♥^^"
Válasz: " Rendben , de ha visszajöttünk elmondasz mindent . köszönjük.♥ De egyet kérek ne törjétek és zúzzátok szét a berendezést.! köszii.♥ UI: csak finoman.!"
Elolvastam az üzenetet , majd telefonom a zsebembe csúsztattam és mielőtt még bementem volna Justin után ittam egy kis almalevet. Nekidöltem a púltnak és gondolkoztam , mit is mondjak neki.
***
Kivégeztem az itókát és elindultam az ajtó felé. Bekopogtam majd benyitottam hozzá. éppen a laptopján pötyögött valamit.
J:- Hátte?- kérdezte gúnyosan.
Én:- Hát én itt vagyok hogy tisztázzzunk végre mindent.- válaszoltam vissza ugyan olyan hangnemben.
J:- Rendbe , akkor tisztázzuk. Kezdte , de amúgy nem értem mit kell ezen tisztázni . Nem szeretsz és nem akarod hogy együtt legyünk és az sem érdekel én mit érzek. Ennyi.
Én:-Justiiin.. most egyáltalán tudod mit beszélsz.?- néztem ráá .
Én szeretlek , de nem vagyok az a lány aki könnyen megadja magát. És igenis érdkel mit érzel. Szóval , amit itt összhordtál semmi nem volt igaz.
J:- És ezzel a "nem vagyok az a lány aki könnyen megadja megát " mire céloztál.?- húzta fel a szemöldökét.
Én:-Azt máár döntsd el te.! Én még csak szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy nagyon hiányoznak , azok a napok mikor a legjobb barátok voltunk és nem értette egyikőnk sem félre a helyzetet , ha pl megöleltelek vagy éppen egymás ölében ültünk. Más volt. Soha nem veszekedtünk , akkor mindent megtudtunk beszélni.
És most meg.?:O
J:- Értem. Szerinetm akkor maradjunk barátok , de tudd nekem ez lesz a legnehezebb kihívás.
Én:- Egyetértek a dologgal. Kérlek Justiin ... ne nehezítsd a helyzetem ..
J:- Megpróbálom..- hajtotta le a fejét. Akor minden megy előröl ..
Én:- Igeen.:)- mosolyogtam és kezetfogtunk.
J:- Hát akkor szeretnél csinálni valamit.? vagy inkább hagyjuk.
Én:- Justiin.. fejezed ezt be, persze hgy szeretnék.
J:- Jóó jóó..- lezárta laptopot majd felült. - na és mit találjunk ki.?- nézett rám.
Én:- menjünk bowlingozni, vagy sétálni a patra vagy mekizni vagy....-itt elgondolkodtam..de justiin már választott is.
J:- szerintem menjünk sétálni a parta..:)- mosolygott majd felugrott az ágyról és kiszállgúldott az ajtó .
én pedig követtem.
Kezembe vettem kedvenc tatyóm , abba beelepakoltam a telóm, Ipod, egy pulcsit ...stb fontosabb dolgokat.
Elindultunk. Az ut feléig némám sétáltunk egymás mellett majd kezdtünk feloldódni.
J:- Ööm akkor most mindent elfeljetettünk ,ami volt és kezdjük onnan az egészet , ahonann elkezdődött a turnéé?
Én:- Igeen .! Az a legegyszerűbb.
J:-Jóóó akkor kezdődhetnek a kötekedések.. és a szivatások...xD- nevetett.
Én:- hahahah..xD Én meg majd visszavágok az uraságnak.!xD- nevettem vele.
Még hülyültünk kicsit.Lassacskán megérkeztünk a partra. Az időő kellemes volt.Még csak délután 4 óra volt. A parton nem voltak sokan , úgy kb vagy 10 és azok is ilyen 27év körüliek voltak. Justinnal Lehuztuk cipőnket és a vízben sétálgattunk. Kicsit hideg volt , de még türhető.Elvoltunk hál'istennek nem volt köztünk semmi veszültség vagy ilyesmi a történtek ellenére. Nagyon jól éreztük magunkat.Énekelgettünk is , ami eszünkbe jutott, majd hirtelen csak azt vettem észre , hgy Justin felkap a hátára és a víz felé szalad velem.
Én:-Justiin tegyél le vagy megbánod.!- ütögettem hátát.Máár jó messze bennt voltunk a parttól.
J:- Azt akarod hgy tegyelek le. Jóó.- mondta és elengedtett. Én pedig hopp bele a hideg vízbe ruhástól.
Feljöttem a vízből , Justin várta a reakciómat ,de én csak elsétáltam mellette , ré sem néztem. Gondoltam , hgy úgyis majd közelebb jön hozzám hogy " most meg mivan veled? " . És így is lett.
J:- Na most meg mi van veled.? Nem szoktál ezeken besértődni.- szaladt utánam, megfogta a kezem majd maga felé fordított.
Én:-Semmi- mentem egyre közelebb és egy csábító pillantást vetettem rá mire ő nagyot nyelt. Én átöleltem majd ráugrottam és lenyomtam a víz aláá. És szépen kisétáltam a vízből.
J:- Jól vanna , ezt visszakaptam.- jött oda mellém.- én csak rámosolyogtam.
- ugyee nem haragszol?- kérdezte aggódóan és végig simitotta kezét karomon.
Én:- Justiin ezéért.!x] Tudod , hgy nem szoktam megsértődni ilyenekért.-és vállára helyeztem kezem.
J:- Tudom.-válaszolt, közben a homokot kémlelte.
Nagyon hamar elment az idő már a nap is ment lefelé. De semmi kedvünk nem voltmég visszamenni a szállodába így még hülyültünk kicsit. Kértünk ki két koktél , azt megittuk aztán a part másik végéről sétáltunk vissza , és úgy döntöttül akkor már hazafelé vesszük az irányt. Nagyba sétálunk Justin megszólal.
J:- tudod melyik számomat énekeltem máár régen.?- nézett felém.
Én:- na melyiket.?-kérdeztem tőlle kiváncsian.
J:- Hááát ...a ... First dance-t.- félve rám pillantott , majd elmosolyodott. Tudod , azért a barátok szoktak ám táncolni..;)- bólogatott cuki kis buksijával és kölyökkutya szemeivel.
Én:- Rendben legyen.. -sóhajtottam egyet. -ájj csak akkor ha te is baráti táncot akasrz..mert nem szeretném ha a végén megint egymásba gabalyodjunk rendben?
J:- Perszee...- el is kedzte énekeleni.
KOMIKAT LÉGYSZI.*.*♥
Címkék:
♥,
csók,
intrú sms,
Justin,
Justin bieber,
justin bieber kitalált töri,
kitalált töri JB,
Love story,
reggel,
summer,
szakítás,
szerelem,
telefon,
veszekedés
2011. november 3., csütörtök
43.rész
43.rész:
2 héttel később!
Ebben az utóbbi 2 hétben kezdett minden rendbejönni köztünk Justinnal.! Már nem volt harag részemről.
Sok mindent csináltunk szóval mint mindig most is folyamatosan pörögtünk. Koncertek, Meki, Táncpróbák, Shopping , amit persze Pattie-vel élveztünk a legjobban. + meg persze interjúk , dedikálás. Szóval nem unatkoztunk. Ma Július 19.-e van . Ami azt jelenti holnap szüliinapom♥ Máár alig váárom , azt terveztem erre az egynapra hazautazom persze Justiinal LosAngelesbe.:)
Verőfényes napsütésre ébredte és boldogan szálltam ki az ágyból reggel. Szemeimet megdörszöltem hogy kicsit tisztábban lássak..mivel még elég homályos volt a világ. A fürdőbe vezetett első utam.Elvégeztem szokásos reggeli teendőimet. Fogmosás, hajamat rendbe tettem..stb. Ezekkel megvoltam felöltöztem és még visszatelepedtem kicsit az agyra laptopozni. Felmentem twittere, facera.. Válaszolgattam pár levélre meg csiripeltem párat. Ekkor észbe kaptam Justin vajon hol lehet?? . Ő még javában nyomja a szunyát ilyenkor. Kinéztem a nappaliba sehol senki. Benéztem Chrishez ő is eltünt. Átmentem Scooékhoz. Sehol senki. A nagy keresgélésben megéheztem. Akkorát korgott a gyomrom hgy megremegett tőlle a ház.:) Indultam is a konyhába hogy bekapjak valamit. Ekkor egy cetlit pillantottam meg a hűtő ajtaján.
" Jóreggelt napfény.! Ush, Chris, Scoo , Anyu és én elmentünk elintézni a jövöheti túrné állomás helyét mert keletkezett egy kisebb gubanc. Bocsii hogy nem ébresztettelek fel de olyan édesen aludtál.Nemsokára visszérünk kb egy-két óra mulva. Ha visszaértünk elmehetnénk valahová. Addig találj ki valami izgi programot.! Puszii: Justiin.♥"
Ja igeen.. azt elfelejtettem mióta kibékültünk folyamatosan napfénynek szólit. Azt ne kérdezzétek , hgy miért szerintem még ő maga sem tudja csupán csak tetszik neki ez a szó vagy mittomén.:D Minden esetree bejövös.! Nem zavar szóval engedem neki ;) Én persze maradtam a Nagyfiunál.♥
Én:- Ohh de édes még szivecskét is ír.!:)- mégvalami .. Kibékültünk de nem vagyunk együtt EGYENLŐRE.
Aztán , hgy mit hoz a jövő azt nem tudom.
Hmm akkor ott tartottam , hogy ettem , aztán ettem és ettem. Persze ilyen lightos kajákat.9-kor keltem. Ránéztem az órára és máár fél 11 volt. Ohh jó hamar elrepült az idő. És semmit nem is csináltak csak zabáltam. Jóvagyok azéért.! Kicsit gondolkoztam mit is csináljak ebben a bőő félórában. Eszembe jutott holnap jól kellene kinéznem a saját szüliinapomon. Szóval úgy döntöttem ellátogatok fordrászomhoz , aki turnén is szokta csinálnni a hajam. Hívtam egy taxit majd 10 perc múlva ott is voltam , persze előtte megbeszéltem vele hgy ráére. Szerencsére semmi dolga nem volt. kifizettem a taxist majd becsengettem.Amanda nagy mosolyal nyitott nekem ajtót. Nagyon jóban voltunk. Gondolom met nem nagy a korkülömbség közöttünk csupán csak 5 év. Én ugye máár hnap 16. Ő pedig most 21 éves.
Én:- Sziaa Am.!- köszöntem neki majd megöleltem.
A:- Szia Vivii. Gyere be.- mondta nagy vidáman.
Bementem és rögtön el is kezdtünk , nem nagyon szeret egyikőnk sem időzni.
A:- és milyen hajat szeretnél csajos?:)
Én:- Jajj semmi extráát csak egy picit vágj a végéből meg ha megkérhetlek beis göndörítenéd?:)
A:- Persze.!:)- mondta majd elkezde a munkát .
Egy negyed óra alatt készen lettünk a végeredmény ez lett.:
Megköszöntem munkáját persze nem fogadott el tőllem semmit. Elköszöntem tőlle és visszaindultam a szállodába , de utközben megálltam a Mekibe és kértem két menüt, majd azzal indultam tovább.
Megcsörrent a telefonom. Justin hívott.
J:- Sziaa napfény merre vagy ?:)- kérdezte , és biztos voltam benne hgy mosolyog.
Én:- Sziaa Nagyfiu.! Jah csak elugrottam Am-hez. 10 perc és ott vagyok.! - mondtam .
J:- Siess , puszi .!- ezzel letette a telefont meg sem várta míg elköszönök. Megint bevan pörögve. Úgylátom a mai lazulós est is elmarad. Sebaj.- mosolyogtam.
Ekkor egy olyan 14 éves körül kislány jött oda hozzám. Majd szépen sorba egyre többen.
Kisl:- Sziaaa.! Ugye te vagy az a lány aki Justinnal szokott fellépni ? Vivi ugye?- kérdezte izgatottan.
Én:- Sziaa, igen.:) .válaszoltam örömmel.
Kisl:- óóóó .. én vagyok a legnagyobb rajongóód. :) Te vagy a példaképem. És olyan jóó a hangod .- urándozott , mosolygott és egyben izgult.
Én:- Óóó de édes vagy.!:) Köszöönöm szépen.Amúgy hogyhívnak?- kérdeztem meg tőlle.
Kisl:- Cherly vagyok.!
Én:- Szép neved van.!- mondtam neki csodálozva
C:- Ömm Vivii kérhetek egy autógrammot.!?- kérdzte.
Én:- Háát perszee.!:)- aláírtam egy lapot majd átnyújtottam neki.
- Amúgy hány éves vagy ?- kérdeztem meg tőlle.
C:-14.- mondta.
- Olyan jó téged élőben látni. És olyan aranyos vagy .!
Én:- Jajj Cherly.!:) - megöleltem.
C:-Háát nagyon köszöönök mindent.:) - elköszöntünk egymástól majd elkértem telefonszámát mivel egy meglepetéssel készültem neki.:)
Isméét csörgött a telelfonom. És isméét Justiin volt az. És isméét felvoltpörögve..
Én:- Mindjáárt justiin Mindtjáárt.!.- mondtam neki nevetve , mert tudtam hogy mit akar kérdeni a megszokott " holvagy máár?" duma.
J:- Ahjj ez alőbb is ezt mondtad. Na de siess máár .Óóó nem látlak a mndjáárt az most jött el, Na jó várlka puszi sziaa :)- aztaaa .!O.o - mondtam magamba.- ez mit szívott?.
***
Mikor beléptem az ajtón , hirtelen máár csak annyit vettem észre hgy Justiin gyakorlatilag szószerint de tényleg a nyakamba van. Lerohant csak szorított és mosolygott.
Én:- Hohohóóóó állj.!- emeletem fel mutató ujjam arca felé.
- Beléd meg mi ütött?- néztem rá érdekesen.
J:- Hát éncsak nagyon örülök neked.!:)
Én:- Biztos ?- kérdztem visza. Mivel ilyennek még nem láttam.
J:- Biztos , de héééé ! Állj- utánozta mozdulatom.- A hajad. Imááádom .Gyönyörűű.*-*
Én:- óóó köszöönöm.:)- széles vigyor.- De bemehetnék vagy itt kell állnom még 2 mekis zacsival a kezemben , amit ha nem engedsz be nem is kapod meg.
J:- hölgyem.-hajolt meg előttem
Én:- uram , itt a vacsorája kérem fáradjon utánnam.
Justiin hátamhoz lopódzott és hátulról átölelt.Én hátra mosolyogtam ráá .Majd kapott egy rövid kis puszit arcára.
J:- khm.!
Én:- Mi khm?!- néztem ráá nagy szemekkel!
J:- Háát hogy nem jó helyre került az a puszi..- mndta , közben leültünk az asztalhoz, mondhatni hogy ebédelni .De máár 1 óra volt.
Én:- Hééééé, miért adnék én a szádra puszit?- kérdtem tőlle arcához közeledve.
J:- Mert szeretsz.!- mondta és ő arca is közeledett enyémhez.
Én:-Én? Tédeg? Ezt honnan veszed? Mi? Áááá? - tettem fel a hülye kérdéseket és közben röhögtem saját hülyeségemen majd justin válaszolt ráá az ő hülyeségeivel.
J:- Te, Engem, Óóóóóóó a pillantásod, Mi mi? , Bééééééééééé.,XD- és szemeiben láttam hogy élvezi a helyzetet hogy arcunk között alig volt 1 centi. Orrunk összeért. Majd megszólaltam.
Én:- Akarod még azt a szájrapuszit te?- kérdztem kacáran.
J:- mégjóhgy te.!- válaszolt mosolyogva.
Én:-Na együnk.!- húzódtam el tőlle-És a kajáért nyultam , de Justin megfogta a kezem és vissarántott magához majd megcsókolt.Én pedig vissza csókoltam. Gyengéden fogtuk egymás kezét az asztalon. A csók lágy kellemes finom és szenvedélyes volt. Mikor végelett. Egymés szemébe néztünk. Istenem azok a szemek mondogattam magamban. ..Majd mind2en elváltunk egymástól . Én ezidő alatt csak mosolyogtam és mosolyogtam és mosolyogtam.
J:-Szeretlek.!:)♥ - mondta gyönyörűű hangján.
Én:- Én nem.!- jelentettem ki mogorván.
J:- Miii?.- nézet ráám lepetten.
Én:- Én imááádlak.Nagyfiu..! - majd öléébe ültem és kb 10 percig ott szórakoztunk egymással:)♥
***
J:- Végre minden a régi.:) ♥
Én:- végre.:)♥
J:- És igééérem soha de soha.- de nem tudta folytatni mert ujjamat szájára tapasztottam.
Én:- Tudom:)- feleltem halkan. majd átöleltem és fejem nyakáb temettem.
Éss Ush megjelent..

Egy negyed óra alatt készen lettünk a végeredmény ez lett.:Megköszöntem munkáját persze nem fogadott el tőllem semmit. Elköszöntem tőlle és visszaindultam a szállodába , de utközben megálltam a Mekibe és kértem két menüt, majd azzal indultam tovább.

kislány,
kitalált töri JB,
Love story,
nyár,
reggel,
summer,
szerelem,
sztár,
telefon,
túrné
2011. november 1., kedd
40.rész
40.rész:
Megérkeztünk. Nagy unottan kiszálltam a kocsiból.Megvártam még mindenki előre megy . Énpedig kullogtam hátul.Justin körbe körbe nézett, gondolom engem keresett. Hátrafordult rámmosolygott , majd mellém sietett. Istenem annyira édes a mosolyaa. Ámuldozta de persze csak magamban.
J:- Miért nem csatlakoztál hozzánk , inkább itt jösz magad hátul?
Én:- ahha , jó nekemitt is.- kb úgy sétálhattam mint egy zombi. Odaértünk végre a lifthez megkönnyebbültem hgy nem kell megeröltetnem magam csak beállok és hopp fenntleszek , de nagy szerencsémre a lift pekrepált.
Én:- Nah jó ilyen nincs. Scoo ez a te hibád , most kénytelen leszel felvinni a hátadon. - álltam elé és szempilláimat rebektettem háthaa, de csak háthaa..:)
Scoo:- Ohh kicsilány , azt hiszed olyan pehelykönnyű vagy.?.D- kérdezte nagy vigyorral az arcán
- Ott a pasid miértnem kéred meg őt.-máár hátrált meg tudta mi fog következni.
Én nem is válaszoltam csak rácsaptam egyet karjára. és mérges fejet vágtam- amin mégjobban nevetni kezdett.
J:- Én szivesen felviszlek.Na gyere.- nyujtotta a kezét.
Én:- Van más választásom?- kérdeztem . Jah és amúgy is csak azért fogadom el mert nincs kedvem sétálni a 5.emeletig. Értii?- mutogattam újjamal arra utalva hogy semmi nincs elfelejtve.
J:- Rendben.- hajtotta le fejét.
Felugrottam hátára majd megindult a csapat.
Én:- Nemvagyok nehéz.?- mert ha igen akkor letehetsz nyugodtan.
J:- Jajj dehgyis. Bírlak nyugii.:)
Én:- akkor okés.:)- fejemet vállára raktam , majd beszívtam édes illatát.Amitől megkellmondjam kicsit bekábúltam. És már csak annyit vettem észre hogy szemem csukódik lefelé. És elaldutam.
Justin szemsz*
Már majdnem fenntvoltunk, mikor észrevettem hgy Vivi elaludt.Beértünk a szobába óvatosan letettem az ágyra . Próbáltam nemfelébreszteni. Eddig még ügyesen ment.Levettem a cipőt lábáról betakartam , majd ott álltam mellette és csak néztem . Már csak azt vettem észre hogy Chris áll mellettem.
C:- Héé haver gyere vissza tündérországból.!- mondta kuncogva.
Én:- Hát megpróbálok.!- mondtam kicsit letört mosollyal az arcomon.
- Soha nemfog sikerülni, soha nem megbocsájtani és soha nem lesz olyan semmi olyan mint régen.:/ - arcomat két tenyerem közé temettem.
C:- Ööm véletlenül nem te szoktad mondogatni hgy " SOHA NE MONDD HOGY SOHA."- Én hiszem hogy sikerülni fog. És Vivi nagyon szeret csak most adj neki egy kis időt . Ne lógj annyit rajta . De azért muatsd hgy hiányzik neked. Hidd el megfog bocsájtani.:)
Lepacsiztunk.Majd Chris is ment lefeküdni , ahgy énis. De előtte még
Én:- Jóóóéjjt .!- szoltam a még mindig mélyen alvó Vivihez. - és adtam arcára egy gyengéd puszit. Ekkor arcán egy bályos halvány mosoly jelent meg.
- Talán igaza lehet Chrisnek..?.:)- reménykedtem a dologban . Az Overboard.- jelentettem ki.- és én is mosolyal arcomon fészkeltem be magam az ágyba.
Reggel*
Vivi szemsz*
Kiszálltam az ágyból , majd meglepődtem , hogy a tegnapi ruhám van rajtam.Na mindegy rántottam egyet vállamon majd a fürdőfelé vettem az irány . Próbáltam halkan közlekedni h nehogy felkeltsem az álomszuszékot. Gyorsan kivettem a bőröndből a ruhám amit velszeket. Most kivételesen nem saját ruhámban állok szinpadra elvileg egy stylistot kerestek nekem . Hát kiváncsi leszek. Mindenesetre beleegyeztem a dologbaa. Kicsit most kényelmesebbre vettem a formát , hiszem megreggelizunk aztán rögötn indulnunk is kell a helyszínre , ahol táncpróbák, énekpróbák , fényeket bekell állítani díszletek ,,,meg stb stb :) Gyorsan letusoltam , fogatmostam , hajamat megcsináltam , feldobtam magamra egy kis alap sminket . Majd csatlakoztam már a konyhában reggeliző Scoohoz és Pattiehez.:)
Én:- Óhjóreggelt.- mondtam tele élettel és vidáman még magamsem tudtam mitől voltam így feldobódva.
Scoo:- Neked is kicsilány.;)- kacsintott egyet mondd mit csináltatok ti éjszaka hogy ilyen khmm hogyismondjaam VIDÁM vagy.xD- nevetett.
P: - Scoo ne kötekedj máár folyton.- mondta Pattie is nevetve.
Én:- Óóó hgyte milyen egy ...- nem tudtam hírtelen mit vágjak oda neki, semmi nem jutott eszembe.- közben a hűtőben kutakodtam valami ehető kajáért.
Scoo:- mondd csak nyugodtan.:)- állt mellém.
Én:- egy... cukipofa vagy .- erre ő meglegyezgette kezét mint egy lány ha meglát egy helyes pasit.
- meg dili is.xD- erre mind2en felnevettünk.
Scoo:- Na reggelizz meg Wiwoo aztán meg kapjátok összemagatokat és indulhatunk is majd még átszólunk rendi.?:D
Én:- Okéés DilisCukipofa.:)
Ekkor a konyhában is megjelent Justiin éppen olyan friss és jókedvűen ahogy én is.!:) Scoo rögtön elkezdett csípkelődni.
Scoo: - Mondom én hogy volt itt valami.
P:- Na gyere inkább menjünk.- Jóreggelt kicsim adott Justin arcára egy puszit.
J:-Jóreggelt anyu.:)- mosolygott.
Így hogy Pattie és Scoo távoztak ketten maradtunk a konyhában.Én leültem reggelimmel az asztalhoz, teát elfeljetettem csinálni így felálltam és kikerestem kedvenc ízem majd elkészítettem. közben Justiin is a hűtőt kémlelte.
Én:-miaz nem találsz semmit.?- kérdeztem miközben mellé álltam.
J:-Hátnemigazán.- húzott egyet a száján.
Benyultam a hűtőbe , az egyik tál mögé mikor keresgéltem a kajám eldugtam neki egyik kedvencét.
Elhúztam a tálat és rámuattam a tányérra. Ránéztem és elmosolyodtam , majd visszaültem Teámmal az asztalhoz.
J:- Ezt nekem tetted el?- kérdezte aranyosan.
Én:- Nem őő nagyanyámank.! persze h neked.- szürcsöltem bele a forró epres Teába
J:- Jólvanna, köszöönöm .♥- majd leült mellém.
Én hamarabb befejeztem a reggeli táplálkozást. Felálltam majd mosogatóhoz mentem és elmosogattam az ott összegyült tányérokat meg poharakat, nem akartam ezt is Pattiere hagyni.Megengedtem a jó habos vizet majd elkezdtem.Hátammögül koncogást hallottam.
Én:- mi olyan vicces. Na... vagyis Justiin.?.- valahgy máár megszokásból mondom , de most ezzel sem akartam a megbocsátás jelére utalni , és amúgy is még mindig haragudtam ráá.
J:- Semmi csak eszembejutott mikor tudod.- mosolygott.- én értetlenül néztem rá.
- Tudod mikor hülyéskedtünk a konyhába és tiszta habosak voltunk aztán meg .. a többire már te is rájösz.:)
Én:- Ááááá hogy ezen.:)- mosolyogtam magamnak hogy ne lássa. És rendesen kirázott a hideg.- justin odalépett majd a tányérját beletette a mosogatóba . óóó gondoltam egye fene kicsit bóhóckodok egyet. Ebből semmi rossz nem lehet.Megfogtam egy köteg habotmajd ezt mindet Justiin arcára fújtam.
Jobb kezével letörölt majd arrébb tolt ő is kivett egy köteget de én elkeztem előlle futni nem akartam h lekpajon mert akkor kezdhetem megint vasalni a hajam és a sminekem is csinálhattam volna újra.Tehét az egész nappalit körbekerültem be a szobába majd az ágyba ott pedig magamra húztam a takarót.Justin pedig szaladt utánnam.
Én.- Nee kérlek.!- mondatm neki a takaró alatt.
J:-Jó mondd hogy szeretlek és békénhagylak.!- ott ált habos kézzel az ágy mellett.
Én:- dehogy mondom .!
J:- akkor még karácsonykor itt leszünk.
Én:- nembánom akkor sem mondom.
J:-Jóó.. -és ajtócsapódást hallottam , kikukucskáltam és senkit nem láttam a szobába gondoltam bemegyek a fürdőbe hogy megnézzem nincs-e ott és mikor beléptem az ajtónn rögtön egy nagy adag habbal találtam szembe magam.
- Azthitted feladom.!?- kérdezte.
Én:- ühhüm.-bólintottam.- majd indultam hgy letöröljem az arcolról a hab zuhatagot.
- Vigyázz mert végzek és meghalsz.!
J:- most félnem kellene.-állt az ajótóban nekidölve a falnak.
Megtöröltem az arcon a tükörből rápillantottam Justinra egy olyan (vámpíros tekintettel) meg egy olyan ( most meghalsz) tekinettel és üldözni kedztem.
J:- Basszus ne, most komolyan betojtam tőlled.xD- nevetett majd szedte a lábát. Ismét a nappaliba keveredtünk.Pont a kanapénál járt mikor ráugrottam így ő feküdt én pedig rajta ültem.
Én:- Naa mitmondtam h elkaplak.
Ekkor kilépett a szobájából Chris.
C:- háát ti mit csináltok.?:O- kérdezte megszeppenve. Lehet kicsit félreérthető volt a póz.
Mi:- Mi csak játszottunk.-
Gyorsan leszálltam Justinról. Majd chris után indultam a konyhába.
Én:- Nem békültünk ki szóval ne hgy azt hidd.!
C:- pedig eléggé úgy tünt.!
Én:-Pedig nem úgy van.:)- mondtam kicsit énekelve.:D
***
Scoo:- Na szedelőzködjetek egy negyedóra és indulunk.
Összepakoltam minden cuccot , ami szükséges volt belebújtam cipőmbe , majd megvártam még Justinék is készen lesznek aztán siettünk le Pattieékhez.Az út a stadionig csak 20 percig tartott. Kiszálltunk a kocsiból indultunk is be h minnél előbb próbálhassunk . Most nem léptem fel külön számokkal. Csak Justinnal kellett elénekelnem az Overboardot.Persze ennek kevésbé örültem. A folyosón nagy nyüzsgés volt. Mi is rögtön az öltözőnk felé vettük az irányt . Mi Justinnal szerencsére külön öltözőt kaptunk.Rám máár vártak a sminkesek akik rögtön elkezdték dolgukat. Szép füstös fekete szemeket varázsoltak nekem. Aztán Scoo lépett be oldalán egy írtó helyes sráccal.
Scoo:- Vivii szeretném bemutatni nekd a stylistodat. Ő is Cedric.
Én:- Hello.!:)- köszöntem neki nagy mosolyyal az arcomon majd megöleltem.
Cedrid:- Sziaa..!- viszonozta köszönésem. Majd folyamatosan engem nézett.
Scoo:- Na hát akkor sok szerencsét a ruhaválasztáshoz.-és kiment.
Cedric:.- Na nézzük akkor mink is van.. elöször is egy csodálatos lány.!
Én:- óóóóó ne máár még zavarba hozol.!♥- mosolyogtunk egymásra mint a vadalma.
Sokat beszélgettünk ruhaválsztás közben , majd meglett a tökéletes összeállítás.
Mikor végeztünk leültünk egymással szemben és elvoltunk. Sokat nevettünk ezelatt a csöppke 15 perc alatt.
ekkor Justin benyitott.
J:- Show time babyy..- majd láttam rajta a lepődöttséget Cedricel kapcsolatban.Rögtön becsapta az ajtót és eltünk. De előtte egy szúrós pillantást vettett rá.-
Cedric:- Ez meg mi volt?- kérdzte
Én:- Óóh hagyjuk , mindegy most nekem mennem kell , de nemsokára talákozunk.- öleltem meg majd indultam a lépcsőhöz hiszen 5 perc múlva szinpadon kell lennem .
Címkék:
♥,
cedrid,
dream,
fellépés,
Justin,
Justin bieber,
justin bieber kitalált töri,
kitalált töri JB,
koncert,
Love story,
OLLG,
reggel,
summer,
szakítás,
szerelem,
szinpad,
túrné
2011. október 29., szombat
35.rész
35.rész:
Oldalra fordultam már lassacskán sikerült is álomba szenderednem de ezt egy nagy sikitás szakította meg .!
Justinnal hirtelen felültünk és egymásra néztünk.Először nemtudtuk mi lehetett ez , de aztán mikor odaszaladtunk az ablakhoz és megláttuk Niki arcát , amint tiszta ideg és tollas fejjel fel és le szaladgál az udvaron egyből ránkjött a röhögőgorcs.
Én:- Na látod Nagyfiu ezért már megérte nemigaz.?.xD
J:- Úgy ahogy mondod.:) de aszem inkább tetessük hogy alszunk , mert az a sejtésem hogy utja egyből felfelé fog vezetni .
Aztán ez így is lett . A szobából hallottuk lépteit majd hirtelen benyitott de azt olyan erővel hgy rendesen megijedtünk.
N:- Úgyistudom hgy ti voltatok hiába akarjátok tettetni hgy alszotok. De még ezt megbánjátok ...-majd kisétált a szobából.Mihint kilépett az ajtón Justinnal ismét nevető görcs jött ránk és nem tudtuk visszafolytani :D Szépen lassan sroba keltek fel a többiek és szinte a csajoknak ugyan ez volt a reakciójuk..D Szegények már kezdetm őket sajnálni.:) Nagyon fárdt lettem hirtelen hiszen nem aludtunk semmit . Odasétáltam az ablakhoz kikiabáltam a csajoknak egy "Bocsiiii de ..muszály volt"-ot majd ők vissza .. "óóó háát semmibaj"-t és megkértem hogy jöjjenek fel a szobába . Hiszen nekem nem volt erőm lemenni .:/:) Felsiettek majd leültek mindannyian az ágyra a srácok már hazamentek.
Én:- Nah akkor először is csodaszépek vagytok.!♥- ismét nevetni kezdtem , másodszor meg tudjátok h ez nállunk szokás.:D
Cs:- hahaha de vicces..xD- igeen nekünk ez természetes.:)-és csoportos ölelés következett.
-Na de asszem mi indulunk is haza , holnap is csinálhatnánk valamit ha benne vagytok..?:)
J:- Jóötlet.:D
Én:- Ez nem kérdés Persze.♥
-Rendben akkor holnap talizunk csajok.Puszoo és addig is jók legyetek.
Cs.:- Puszii nekd is :)- Khmm inkább ezt nektek ajánlom ne csináljatok semmi rosszat majd kacsintottak egyet elköszötünk tőllük és aztán Jussal az egész napot végig aludtuk.Este kb olyan 7 körül keltünk fel.
J:- fenntvagy szivi?:D- kérdezte lágy dörmögős hangon.:)
Én:- Fennt , de még félálomban.:) - közelebb húzódtam hozzá.
J:-Ömm mondanom kell valamit nekd.:)
Én:- Mi lnne az , mert ahogy érzem nem valami egetverő hírre számíthatok.:/:)
J:- Háát nem sajnos.
-Az a helyzet h nekem haza kell utaznom egy nagyon fontos elintézni valóm van Kanadában és én nagyon örülnék ha jönnél de Scoo nem engedte most. Szóval ma este ki kell menjek a repülőtérre kb olyann 9-körül
Aztán meg talákozunk Torontóban és kezdődhet ismét a turné.
Én:- Hmm megértem , de nagyon rossz lesz nélküled ugye tudod.?:O
J:- Nekem is rossz lesz , hiányozni fogsz ebben a 2napban, de majd hívjuk egymást. Rendben?.)- szorosan magához húzott.
Én:-Rendben, és megcsókoltam.
- Öm akor nem kellene pakolnunk bébi?:D
J:- De, de pihenj csak megoldom én egyedül.
Én:- á-á segítek.:)
J:- Édes vagy .♥- majd kaptam egy lágy puszit ajkaimra.
Elkezdtük a pakolást. Egyhamar készen is lettünk közöltem nagyival a rossz és hirtelen jött hírt majd gyorsan kivittük Justin a reptérre. Ott várnunk kellett még 10 percet és majd csak utánna indult a gép . Justin elindult elköszöntök egymástól majd az ajtó felé vette az irányt.
J:- Hát akkor indulok is. Nagyon fogsz hiányzni de 2 nap és újra találkozunk:) - Szorosan megölelt , fejét vállamra hajtott én pedig mellkasához bújtam. Majd elváltunk. Az ajtóból még visszanézett és azt tátogta ." Szeretlek." -Én "Énis."♥ majd az ajtó bezárult , mi meg nagyivaz siettünk haza. Megöleltem őt és beszálltunk a kocsiba. Otthol finom vacsi fogadott .
Én:-Nagypapi én nem is tudtam h tudsz főzni .:D?!
Nagypapi:- Pedig kilányom mint látod igenis tudok:)
Én:-és még milyen finomat .- dicsértem meg.
A vacsora után sokat beszélgettem nagyiékkal majd ő közölte velem hogy tudatta anyuékkal hogy Justinnal együtt vagyunk de nem volt neki újdonság mert már lilinek eljárt a szája.:) De azt mondta nagyi hgy kimondottan örült a hírnek. Csak annyi bántotta, hogy nem én voltam az aki elmondat neki.:D
Én:- Na akkor ideje őket felhívni:)- jelentettem ki majd ezt is tettem kb egy órán át beszélgettem velük. Jó volt hallani újra a hangjukat.
- Na ez mi megvolt.:D - sokat gondokoztam mivel töltsem el az időmet ebben a 2 napban . A holnappal nem lesz semi gond mivel a csajokkal találkozunk..:) De azt sem egésznap.Na mindegy lesz ami lesz :)
Éppen a szobámban pakoltam , mikor sms-em érkezett és hát kimástól jött volna ha nem a világlegcukibb pasijától.♥ Az sms-ben ez állt." ahjj mááris hiányzol.:/:)♥
Én is válaszoltam " Ahjj te mégjobban nekem :)♥ Alig várom találkozhassunk." Majd erre nem érkezett válasz mert úgy döntött hogy inkább felhív.
J:- Sziaaa bébi.:)- köszönt éde hangon .
Én:- Szijaa Nagyfiu .:) Mizujs veled mit csináltok éppen ?:)
J:- huuu-..- itt ülök egy hülye interjún most éppen szünet van és én inkább ülnék melletted. Nagyon unatkozom ..:S
Én:- óóó értem :/:) Hát meglátogassalak szivi?.)
J:- Örülnék neki.:) - gondoltam felviditom kicsit és csinálok magamról egy képet majd elküldöm neki.:)
Én:- Akkor tessék máris ott vagyok vled.:)
J:- Aztaa:O.o Ahjjajj ezt nem kellett volna.- és tudtam hogy a mosolyog.
Én:- Miértis.?:)
J:- ömm mert most mégjobban vágyom arra hogy átölelhesselek és megcsókolhassalak.
- Na és most pedig mehetek ismét .Ahj-.- -mondat unottan. Sziaa szépségem , köszönöm a képet találkozunk nemsokára.:) Szeretlek ♥
Én:- Rendben , jólégy.♥ Énisszeretlek Nagyfiu..: $ én nincsmit.
Majd letettük a telót . Indultam is rögtön a fürdőbe , vettem egy jó nagy forró fűrdőt , kicsit relaxáltam . A kádat körbe raktam gyertyákkal, bekapcsoltam egy kellemes zenét majd néztem ki a fejemből .
Kb 1 óra elteltével hajlandó voltam kiszállni , elpakoltam magam után , majd bebujtam ágyamba és menten elaludtam. Alig vártam a másnap reggelt hogy ismét találkozhassak a csajokkal.:)
Másnap*
Reggel 8-kor már fennt is voltam. Nem szálltam ki rögtön az ágyból még nyújtózkodtam kicsit.Aztán nagyi lépett be a szobába.
N:- Óó jóreggelt kincsem. Megyek a boltba hozzak valamit.?:)
Én:- Nekedis jóreggelt nagyi.:) ööm Igen Műzlit aszem most azt szeretnék reggelzni..
N:- Rendben :)- és indult is az egy utcával lentebbi kis boltba.
Én lassan kitakaróztam felültem . Beledugtam lában a kedvenc kis nyulas papucsomba . Majd a fürdő felé vettem az irányt.Belenéztem a tükörbe. Szornyű látvány fogadott a hajam úgy állt mint valami szénabogja komolyan. Kicsitmegijedtem magamtól . Elkezdtem a készülődést. Fogatmostam, hajamat begöndörítettem, feltettem egy alap sminket felöltöztem majd leültem egy kicsit Tv-zni.:)
Lassan nagyi is megérkezett gyorsan megreggeliztem , persze müzlit ettem :)
Még felszaladtam a táskámért , felvettem cipőmet és indultam is igaz hogy a találkozót kicsit későbbre szerveztük de akartam egy kicsit sétálni így kerültem egy nagyot.:) Még csak 10 óra volt és 11 re kell ott lennem a kávézóban :) Útközeben sok ismerős arcot láttam. Találkoztam barátaimmal is . és velük is leálltam kicsit dumálni :)Majd mikor már odaértem az ajtóban egy olyan személlyel találkoztam , akit ezer éve nem láttam . Azt nem is meséltem szüleimnek sok közeli barátaik vannal akikkel majdnem úgy vagyunk mintha családtagok lennének . Imáádom őket.♥ Tiszta bolondak. És hát minden hétvégén főztünk vagy buliztunk vagy csak elmentünk pihenni valamerre , sőt még nyaralni is csapatosan mentünk . Amúgy most olyan 34 főröl beszélek és hát Őt nagyon régen nem láttam máár. Őt imáádtam legjobban ,nagyon jóban is voltunk egymáásal. -- és hát most végre újra látahattam.
Én:- Úristeen Gerii..!:) -ugrottam nyakába.
G:- Azta derégen láttalak máár.:)
Én:-hmm bizony.:/ Hátte hogy hgy itt?
G:-Na ezt inkább nekem kellene kérdznem... majd így ment a beszélgetés sokáig majd észbe kaptam hogy Nekem be kellene még ma mennem mert a csajok már biztosan várnak. Elköszöntünk egymástól megadtam Gerinek anyuék címét hogyha van kedve ugorjon ki hozzájuk , úgy is mindig uton van a kis makett.:))
G:- Jajjte kis lurkóó nagyon jó volt látni :) Remélem még találozunk. ♥ Szijaa..- megöleltük egymástmajd és a csajokhoz ő pedig a bulzhoz indult.
Én:- jajj te Makett:) Nagyon szeretlek.♥ Énis remélem . Sziasziaa.: $
- Húúúú sziasztok bébbik. Bocsii hogy most jöttem de beszélgettem Geriivel:) Akit már nagy rég nemláttam.
-és ekkor hírtelen eszembejutottak ritka jó hülyeségei , a nyaralások meg amikor sielni voltunk.. aáááá valami nagyonnagy arc.- dölt belőllem a nevetés.
Fru:- Mi olyan vicces csajos.?- kérdezte , közben ritka fura fejet vágot..:D
Én:- Áá semmi..:D
- Na akkor ezután mit csinálunk ? Shopping, séta,Fagyi,?
Detty:- ööm asszem shopping.
Fru:- ahha..♥
Niki:- Egyértelmű.: $$
Tory:- Nagyszerűűű♥:)
Én:-Na rendben akkor ezt megbeszéltük , aszzem akor indulhatunkis.

2011. október 23., vasárnap
34.rész
34.rész:
Siettünk is gyorsan mindenfél olyan dolgoz hoztunk ki amivel szivatni lehet pl: rúzs, tejszinhab,toll,liszt , méz ..stb. Először gondolkoztunk hogyis legyen ez az egész hogy ne keltsünk fel senkit.
J:- Na akkor ki legyen az elsőő?- kis rosszfius mosollyal megrázta a kezében lévő tejszínhabot.
Én:- háát nemis tudom asszem Fru most visszakapja amit velemcsinált mégrégen:))
J:- Redben , akkor tessék csináld.!- nevetett.
Én:- Óó egyedül , jösz te is bébi..♥
J:- de elfogom neveteni magam ..- megölelt hátulról majd indultunk is be a sátorba.
És meg is kezdtük az akciónkat.. huhh szegény Fru kapott annyi tejszínhabot az arcáára hogy még levegőt sem nagyon kapott szerintem , ezekellenére nagyon jól nézett ki..xd Justiinnal szakadtunk komolyan.
Én:- justiin ssss máár!- felkelnek a többiek - közben énis nevettem.xD
Folytattuk tovább ..most Justiin hajtotta végre a feladatot..xD Niki volt a következő neki pedig az arcát bekentük mézzel kezére kötöttünk egy szallagot és a feje felé egy tollal tele zsák volt és ha reggel felül az egész rá hullik. Aztán Torii kapott neki az egész fejét piros rúzzsal kentük ki.xD Sexyk voltak a csajok tényleg.:)♥
A srácokkal nem szurtunk ki.
J:-Ez nagyonjóó volt.:D Kedvenc elfoglaltságom mikor másokkal kiszúrunk..
Én:- Hidd el Justiin nekem is ;)-xD♥
J:-Álmos vagy ?- kérdezte miközben lágyan végig simitott puha kezével hátamon és keze a derekamon ragadt.
Én:- Egy picit csak.:)- mosolyodtam el és átöleltem.
J:- Nem folytatjuk az , amit még a szivatás előtt elkezdtünk.?- édesen mosolygott.
Én:- Mire gondolsz?? A kajálásra vagy az éneklésre ?- húztam az agyát.
J:- Óó tudod te mire gondoltam .- közelebb húzodott.
Én:- Háát nemigazán felvilágosítanál.?- léptem én is közelebb. Justin egy édes puszitt nyomott ajkaimra.
J:- Na most máár rémlik valami?-nézett mélyen szemembe mire én megráztam fejen , amire ő mohón kezdtett csókolni.Mindeketten zihálva vettük a levegőt. Justin keze derekamról egyre lejjebb vándorolt a fenekemig.Egyszer csak felkapott ölébe és úgy folytattuk csókcsatánkat.Mindketten elváltunk egymástól de persze csak levegőért, aztán ismét összeért ajkunk.♥

Én:- Mostmáár emlékszek édes.♥ - ő csak mosolygott .
- mi az mi tetszik annyira.?.- néztem rá furán :D és kiderült hogy az tetszett annyira neki , hogy hát csak egy atléta volt rajtam és hát egy kicsit lejjebcsúszott mint kellett volna. Gyorsan felhuztam és mintha smmi nem lett volna.
J:- Óóó pedig jobb volt úgy szerintem ..a póló sokkal jobban áltt úgy rajtad.
Én:- Huhh te kis perverz..xD - ilyenkor nem is szeretném tudni mi jár a fejedben.
J:- Huhh ha azt te tudnáád.- forgatta meg a szemét. és kaptam tőlle egy puszit számra..
- kérdezhetek valamit?
Én:- perszee.:)
J:- nem táncolnál nekem valami jókis csajos táncot.??- kiskutya szemekkel nézett rám.
Én:- Justiin nem is tudom..szeretnéd?
J:- ühüüüm . olyan aranyosan bólogatott hgy nem tudtam neki ellenállni.
Én:- És mennyire?.
J:- Olyann ennyire.. -kezével egy jónagykört leírt.
Én:-Isteneem de cukii vagy .♥:)- kapott egy édes csókot tőllem majd indultam be hogy felvegyem táncosruhám, amit igen akkor vettem fel utoljára mikor a versenyem volt.
J:- most meg hova mész ?:D
Én:- Nemsokára meglátod.:) Csak ülj le mindjárt jövök. Felszaladtam a szobába , előkotortam a ruhát a szekrény mélyéről , egy gyors pillantás a tükörben majd felkaptam a cipőm. Hifi bedug cd berak és kezdtem is a produkciót .Mikor beindult a zene Justin hirtelen felkapta fejét mert még engem akkor nem látott. Szemével keresni kezdett ..majd egyszer csal előléptem az ajtó mögül ..:D http://www.youtube.com/watch?v=Edwsf-8F3sI&ob=av2n ( közbe hallgassátok ) . Ugyanazt a táncoltam , mint akkor... a táncos szerkóm egy nagyonrövid shortból egy magassarú fekete kövekkel kirakott cipőből egy kis mellényből + nyakkendőből állt. Imáádtam. A zene végére Justin felállt hirteelen magához húzott megakart csókolni , de kibújtam öleléséből és picit kacérkodtam vele, amit persze mind2-en élveztünk. Majd ismét elkapott de most annál szorosabban fogott és nem tudtam elmenekülni.Így írtó szenvedélyesen megcsókolt.
J:- Írtóóó sexy vagy :- miközben mondta beleharapott ajkaiba és tetőtől talpig végig mért.
Én:- Ó tényleg?-egy csábító mosolyt vetettem ráá.
J:- Igenn.:)♥ és most aztán szerintem igazán nem szeretnéd tudni mi jár a fejemben , úgy gondolom.
Én:- Inkáább kihagyod édes.:)♥
- de mennjünk aludni ..már fáradt vagyok.
J:- Okés , gyere..-fogta meg a kezem és húzott maga után fel a szobába.
Én:-Nem sátorba alszunk ? Megfognak haragudni, idehívjuk őket és mi meg nem csatalkozunk xD
J:-Nem mert ott mindenki hall és lát mindent.És nemfognak nyugii..:D
Én:- mit kellene látniuk mikör nem csinálunk smmit csak alszunk.
J:-khhm méég nem akarok aludni.
Én:- Justiiin máár megint a piszkos fantáziád..x]♥
J:- Bocsii ha egyszer nem tudok neked ellenállni.
Én:- tudod ,hgy én sem neked ,de én Azt méég nem akarom remélem megérted.:)
J:- Persze hogy megértem , de én sem konkrétan arra gondoltam.:)♥ Csak kicsit másképp.;)- kacsintott egyet.- És még én sem akarom azt és tiszteletben tartom érzésedet, tudod bármeddig várni tudnék veled.:)
Én:- Jajj sziviii annyira imáádlak , nagyon édes vagy .:) de. Rajtad kiigazodni bébi nem lehet .x)♥
Na mind1 elindultunk fel a szobába. Átöltöztem pizsimbe , Justin is aztán , mindketten befeküdtünk az ágyba.Rajtam nem volt különösebben sok ruha de Justinon is csak egy Boxer volt. Ugye máár én annyira fáradt voltam hogy máármáár félig aludtam ahgy belehuppantam az ágyban. Oldalra fordultam és

2011. szeptember 17., szombat
30.rész
30.rész:
Az este további részében nem történt semmi különös. Sokat hülyültünk a csapattal , társasoztunk is egyet ami nagyon jól sikerült hiszen Justinnal nyertünk.:) Sokat beszélgettem Lilivel is és az is kiderült hogy holnaptól van egy hét szabadságunk , ami azt jelenti hogy nem lesz ezen a héten konci. Sokat gondolkodtam ,hogy mit is kellene csinálni ebben az egy hétben végül el is döntöttem hazautazom addig magyarországra végül is az az egy hét is megéri..:) Láthatom végre imádott nagyszüleimet és barátaimat is .:) Rögtön szaladtam is és elmondtam ötletem Lilinek és persze Justinnak.:)
Én:-Lili, Juss Úgy döntöttem ,hogy ebben az egy hét szabadiőben én vissza mennék magyarországra és Nagyfiúú nagyon örülnék ha te is velem tartanál.- majd közelebb mentem és megöleltem és folytattam..- mert tudod elég nehéz lenne nélküled és perszee Lili is szivesen jönne gondolom.:DD- mosolyogtam rájuk.
L: - na nee ezt most komolyan mondod?? Nagyiék odáig lesznek a csajok elfognak ájulni főleg ha megtudják Justin is jön veled. Wááá istenem de jó lenne őket úra látni .:) De azt hiszem én ezt most inkább kihagynám , mert szeretnék most anyuékhoz haza menni . Aztán én ráérek még meglátogatni őket.
J:- Én benne vagyok.:) És amúgy is nagyon szeretném megismerni a családodat.- és kaptam tőlle egy édes puszit arcomra.:) Oh + még magyaroszágon nem is voltam ...
Én:- Hát nem sokat veszítettél.xD - nevettünk együtt lilivel.
- Na hát akkor hnap indulhatunk is?- kérdeztem Justint?
J:- Perszee akkor nem kellene mostpakolnunk.?
Én:- de..akkor mire várunk még.- elindultunk bepakoltunk minden szükséges cuccot.:)
Lili is pakolta a holmiját ugyan is ő is hnap utazik csak ő vissza L.A-be.Nem sokkal később készen is voltunk mindennel ,de egy valamit elfeljetettünk Pattiéknek szolni és Nagyiéknak. Először Nagyit hívtam fel.Tárcsáztam a számot majd 3 csörgés után fel is vette .!
Én:- Sziaa Nagyii. Vivi vagyok.:) Szeretnék kérdezni valamit. Meg látogathatnálak-e titeket ?? Jah és viszek magammal valakit akit beszeretnék mutatni.:) Na mehetünk ?
Nagyi:- Oh hát sziaa kisunokám.:) mondd csak.! Jajj ilyet ne is kérdezz persze hogy jöhetsz , már annyira hiányoztok nekünk.:) Gyertek gyertek sziivesen várunk .
Én:- Jajj nagyon köszöönöm szeretlek és ti is hiányzotok nekem nagyon.!:) Na de most mennem is kell majd holnap látjuk egymást szia nagyi Pusziiˇˇ -és letettem a telefont nem vártam meg még elköszön siettünk rávenni Pattiet hogy ő is beleggyezzen a dologba. Szaladtunk is át hozzájuk. Justin elkezdett neki könyörögni először nem akarta a dolgot de végül elengedett minket.Justiinal egymásnyakába ugrottunk majd siettünk vissza Lilihez..,aki éppen nagy kedvencét palacsintát sütött..

Én:- Nah a vacsoránk is megvan..
L:- Azt nem mondtam , hogy ti is ehettek belőlle. - mondta komoly arccal..
Én:- hahahaa vicces vagy .!xD- és elkeztem csinálni sajátomat majd Juss is vett magának.
Az asztalnál is sokat nevettünk , mint általában mindig.Majd egy picit elálmosodtam. De semmi kedvem nem volt aludni , pedig muszály volt hiszem reggel 4-kor indult a repülőnk. Jah és még a jegyeket is el kell intézni bár azt Scoo szerintem már megtette.:) Felálltam az asztaltol elmosogattam gyorsba egy kicsit össze is rámoltam a konyhában , amiben Lili is segített a Nagyfiú megcsak ÜLT és nézte a TV-t bár nem is az ő feladata ez.:) Amikor végeztünk elmentem letusolni a szokásosnál kicsit tovább maradtam bennt. Justin már türelmetlenül várt az ajtónál , hiszen ő is fáradt volt és le szeretett volna fürdeni.
J:- Na jó akkor én most bemegyek .- mondta ,de én csak legyintetem és mondtam magamba " hm úgysem mer bejönni és erre nyitódott majd csapódott az ajtó..
Én:- hééé tee .. mennyj csak kii..! Mert ha nem akkor.. -itt elgondolkoztam mit is mondjak neki.. de amúgy szerencse h olyan a zuhanyzó hogy fedett volt szóval igazábol mindegy is volt..xD
J:-á-á nem ..xd- és hallotam a hangján h nagyon örül de minek..??:O
Én:- Justiin akkor add ide a törölközőt..
J:- okéés.! - szalad is a törcsiért. és én kidugtam egyik kezem egy nagyon pici résen.
Én:- na add máár ide..! - de ő mindig elhúzta mikor már elkaptam volna.. Hajj na jóólvan .. nem jösz te hnap sehova..
J:- oh tesék itt van.- húú rögtön nem szórakozott tovább .
Én:- köszöönöm Szeretlek.!♥
J:- Én is..nagyonn ..öm bemehetek hozzád?- én eközben magamra tekertem a törcsit és kiszálltam a zuhanyzóból.
Én:- Nem.. és kapott egy nagy puszit.
J:- Ohh ez így nem ér.., és egy kiskutyapofit vágott.
Én:- mi nem ér drága?-majd megöleltem.
J:-hát az hogy ezt kellett volna kapjak.-és megcsókolt.
Én:- Tudod ezt bármikor kaphatsz ..♥ és néztem rá nagy mosollyal az arcomon.
és hogy tudd ezt be is bizonyítom -ezzel én is megcsókoltam..
J:- Nem szolt semmit csak mosolygott rosszfiusan. Tudod , .. írtóóó sexy vagy ebben az egy szál törölközőben..és magához húzott közben csak méregetett méregetett...:)
Én:-Pfúú neked aztán piszkos egy fantáziád vagy szivem.! Jajj ne mondogazsd ennyiszer mert a végén még elhiszem . - mosolyogtam, majd elhúzódtam tőlle. - na gyrosan tusolj le aztán meg menjünk aludni..:) -és kisétáltam a fürdőből , Lilitől is elköszöntem , aztán felvettem a pizsimet, és bebujtam az agyikóba , pár perccel később Justin is megérkezett. Egymáshoz bújtunk majd elaludtunk.
Hajnal 2-kor keltünk.Én még nem akatam kiszállni az ágyból szóval mondtam Justinnak még pihenek kicsit. Ő ugyanis egy cseppet nem volt fáradt. Így hát mág pihiztem ,de ennek a vége az lett ,hogy viszaaludtam. Majd 10 perccel később szerelmem keltett.:)♥ És..

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)