A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ruha. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 17., szombat

52.rész

52.rész:


És az est további részében sok mindent csináltunk. 8 óra volt mikor visszértünk szobánka.Ekkor máár Pattiék is készültek lefeküdni , így mentek át az ő lakosztályukba. Elköszöntünk tőllük majd Justinnal még megvacsiztunk aztán semelyikőnk nem volt álmos így nem tudtunk aludni.Letusoltam, átvettem pizsimet, ami egy fekete forró nadrágot és egy fehét mellemig érő laza pólót fogatmostam és felmentem twittere..szétnéztem rajta , majd gondoltam megnézem már kis szupersztárunk miket tweetelt ki ebben a pár napban sajnos csak 3-at tudtam elolvasni mivel kijött a fürdőböl.

"Végre minden úgyan az mint régen."- ez volt az egyik.

"Csobbanunk.♥"- másik.

"Remélem az este ráveszeem hogy megnézzük azt a filmet , amit máár régóta tervezek."- és ez volt a harmadik.

Az utolsó tweeten elgondolkoztam milyen filmet akar velem nézetni.De semmi nem urgott be ezzel kapcsolatba
Lezártam laptopomat és az éjjeliszekrényre tettem. Majd a fésülküdő asztalhoz indultam és úgydöntöttem befonom a hajam , hogy reggelre kicsit hullámos legyen.Az asztalon kicsit kupii volt. Az össze sminkem össze vissza hevert rajta.Mindegy majd elpakolom gondoltam.Fésültem a hajam és a tükörben Justint pillantottam meg hátamnál.Egymásra mosolyogtunk majd Justin lehajolt és nagyakam kezdte csókolgatni. Minden egyesz érintésébe belelremegtem. Hátulról kezemmel végig simítottam nyakán maj becsuktam szemem és élveztem továább Justin kényeztetését.Felálltam székem ből és hozzábujtam, de ő ekkor sem hagyta abba.Nagyon jól esett gyengéd csókjai égették bőrömet , ahol csak megéritette puha ajkaival.

Már kezdtem elveszteni az eszem és inkább elhúzódtam tőlle.

J:- Haragszol?- kérdezte csalódottan.

Én:- Jajj nem dehogy is csak tudood máár nem voltam magamnál.- mondtam neki és elpirulhattam mert érztem hogy ég az arcom.

J:-Szóval ilyen nagy hatással vagyok ráád.?- kérdezte és lassú léptekkel közeledett felém rosszfiús
arckifejezéssel.

Én:- Taláán.- lépkedtem én is hátrafelé.

J:-Csak talánn..?- egyre közelebb és közelebb jött.

Én:-Ühhüüm.- válaszoltam és nyeltem egy nagyot ,majd falba ütköztem így nem tudtam hátrálni.

J:- Mostis.?-húzta fel cselesen a szemöldökét és egy elégedett " nyertem " mosoly jelent meg arcáán.

Én:-Neem.*.* mostmáár igen.- alig volt 5 centi köztünk.Megragadtam pólóját mellkasánál és közel húztam így orrunk összeért. Közeledtem szájához , ő becsukta szemét és várta hgy megcsókolja , de nem tettem hanem ujjam lágyan ráhelyeztem ajkaira és eltöltam magamtól.

J:- Na nee ez mi volt.?- nézett rám és kezeit felemelte.

Én:- Visszakaptad.háháá^^- mondtam elégedettem.

J:- Kicsiim.. csak egy csókot.Kérlek.- mondta édes dörmögős hangon.

Én:- Kicsiim?.-nevettem el magam. Fura volt hallani tőlle..:D

J:- Ühhüüm.- bólogatott.

Én:- Na kaptáál máár ma eleget. Inkább csináljunk valami mást.okéé?- ültem vissza a székre és most sikerült befonnom a hajam.

J:- Jóó akkor van is egy ötletem.- mondtaa és kiszaladt a nappaliba. Majd egy DVD-vel tért vissza kezében.
- Meg nézzük ezt.?- kérdezte és felmutatta a filmet.

Én:- miez ?-néztem rá.

J:- Horror.! Az átok.!- és valami fura grimaszt vágott.

Én:- Ohh háát nem igazán rajongom a horrorért ,de ha annyira akarod akkor megnézhetjük.-egyeztem bele a dologba.

J:- Én ottleszek melletted.!- suttogta fülembe.

Én:- Akkor felesleges bekapcsolni a filmet.- mondtam magamba..

J:- mert?- nézettrám.- azt hittemnem hallja meg.

Én:- Óó minde1.- legyintettem kezemmel.

Justin elment berakni a lemezt a lejátszóba , majd odakinntről szolt be nekem hogy menjek , mert kezdődik.
Kisétáltam kezemben a kedvenc plédemmel. Kényelmesen elhelyezkedtem , jó szorosan ódabújtam Justinhoz és fejemet vállára hajtottam. És kezdődött a film közbe voltak olyan részek ahol betojtam .. de voltak ahol nem. Azéért számított hogy Justiin ott volt mellettem. Néha meg meg ugrottam , és Justiin ezt kuncogással észlelte.

J:- Félsz.?- kérdezte felém fordulva és édes mosolyával szemembe nézett majd átkarolta derekam.

Én:- Háát , csak egy picit.- válaszoltam és mégjobban bújtam hozzá , majd isméét beszívtam édes illatát.
Az álom kezdett elnyomni. Már csak azt vettem észre , hogy csukódik a szemem , majd azt hogy Justiin ölében visz be a szobába. Lassan letett az ágyra és úgy döntöttem kicsit szivatom. Mikor próbált betakarni  hirtelen felkiáltottam rekedted hangon  hogy ." Most meghalsz.! "  Elkezdtem szépe lassan felfelé ülni.
Justiint látni kellett volna úgy hátraugrott hogy majdnem seggreült és egy jó nagyott sikított. Aztáán belőllem kitört a röhögőgörcs. Látni kellett volna az arcáát.

J:- Ez nem vicces halálra ijesztettél.- mondta durcásan.

Én:- nem akartam én ..bocsii.. de azt hittem nem fogsz megijedni.- mondtam neki a marhaságokat. Persze hgy akartam és azt is tudtam hogy megfog ijedni.

J:- Ahha , perszee.. - mondta.

Én: - Na de gyeree bujj be ide mellém és aludjunk holnap is nap van.: )

J:- Nemmegyek.- fonta össze kezeit és ott állt továbbra is.

Én:- Justiin.- szoltam ráá.

J:- Á-á . Kinnt alszom a nappaliban.!- mondta és elindult az ajtóó felé.
- Tudtam hogy 5 perc múlva visszajön. Így is tett.Nyitódott az ajtóó , majd záródott.
És aztán már az ágyban kötött ki , olyan szorosan hozzámbújt hogy alig kaptam levegőt.

Én:- Justiin azéért ennyire ne szorits.!- kuncogtam a takaróó alatt és fordultam felé.

J:- ölelj át.!- Ennyit mondott erre . Én pedig átöleltem ahogy mondta.

Én:- Nagyon megijesztettelek?- kérdeztem tőlle.

J:- Nem vészes , csak.. akkor abban a pillanatban kicsit megállt bennem a vér.- simogatta hátam.

Ezek utáán nem sokáig beszélgettünk. Mindketten átléptünk álomország kapuját és reggel 11 ig nyomtuk a szunyát.






2011. december 11., vasárnap

49.rész

49.rész:


J:-Ezt annyira szeretem.-  ő is szorosan tartott karjaiban.

Én nem szoltam semmit.Csak öleltem.Ekkor elgondolkoztam a döntésemen , talán nem ez lett volna a helyes..nekem szükségemvan ráá.Én meg elrontottam mindent. Ő megpróbált mindent és mindig elutasítottam azzal a hazgséggal hogy " legyünk inkább csak barátok." . Legbelül meg hiányzott és hiányzik most is. Ebben a pillanatban rájöttem visszakarom kapni őt. Ahhoz hgy boldog legyek nekem szükségem van rá.

Én:- Na gyere Nagyfiúú menjünk aludni.!- fogtam meg kezét és húztam magam után.

J:- Ömm Napfény...lehetne egy kérdésem..!- állított meg és fordult felém.

Én:- Persze mondd csak.!- egy bíztató mosolyt vetettem rá.

J:- hááát nem aludhatnék ma öö veled.?- kérdezte kicsit félve..és a padlót kémlelve.

Én:- De aludhatsz velem.-válaszom hallatán hírtelen felkapta fejét , majd egy elégetett mosolyt engedett el arcán és átölelte derekam.

Nagyon fáradt voltam a mai nap után szóval éppen hogycsak kinyitottam az ajtót máár rögtön az ágyban kötöttem ki.

J:- Csak így ruhástóól.?:O- nézett csodálkozva , minta őő nem ezt csinálnáá néha mikor hulla fáradt egy koncija utáán.

Én:- ahha , csak így.! - válaszoltam máár félálomban.

J:- Okéés , akkor  jövök énis.

Justiin szorosan magához húzott átölelt, majd mindketten átléptünk álomvilág kapuján.

Reggel:

Reggel , az ablakon beszűrődő napfényére , a madarak csilingelő csiripelésére ébredtem.
Nyújtózkodtam volna egy nagyot , de mozdulni sem tudtam , hiszen Justiin méég mindig szórított ahgy csak bírt. Nem akartam felkelteni , ezéért méég pár percig pihentem kicsit , és vártam hátha felkel. DE nem.!Úgy döntöttem , hgy megpróbálom kezeit levenni magamról. Szép lassan megemeltem őket és bróbáltam kibujni alólluk. Szerencsémre sikerült is.Elsőő utam a fürdőbe vezetett. Elrendeztem reggeli teendőimet.És a szekrényhez mentem hogy felöltözzek. Szétnéztem a ruhákközt , de elsőőre nem tudtam dönteni. Kb olyan 10 perc mulva sikerült.Mikor rendbetettem magam , telóm elvettem az éjjeliszerkrényemről és zsebembe helyeztem. Még mielőtt elhagytam volna szobám, szemügyre vettem mi kis szupersztárunkat. Az arca kicsit azéért máár szebb volt. Lassan lehajoltam és adtam puha arcáraa egy lágy puszit, amire elmosolyodott.
Eljutottam végre máár az ajtóóig kezem kilincsre helyeztem és ekkor Justiin megszólalt.

J:- Hova mész.?.- kérdezte , miközben méég szemei csukvaa voltak.

Én:- Reggelizni..miért?.- fordultam felé.

J:- Jaa semmi csak tudni akartam.!- ültfel az ágyon és édes mosolyától majd elolvadtam.

Én:- Hozzak nekd is.?- kérdeztem mosolyogva énis.

J:- Megtennéd.?- nézett rám kiskutya szemekkel.

Én:- Neked bármikor édes.!- és kiviharzottam a konyháába.

Itt mindenki lerohant .. Pattie, Scoo, Ush, Kenny, a csajok  a következőő kérdéseket szegezték nekem .. Justiin?? Ittvan?? Jólvan?? Hol aludt?? Miééert nincs a szobáájábaan.??

Én:- Héé héé héé... nyugiii van emberek.- rendesen megijesztettek és miközben hallgattam kérdéseiket lehetett egy riadt fejem.-.-" de úgy nekem támadtag hogy ..xd

- Justiin jólvan, ott aludt velem , azéért nincs a saját szobájában. Minden rendben van vele.. méég pihen szóval most kicsit hagyjáátok , nemsokáára mindent elmesél nekünk. Okéés.?- kérdeztem az előtem álló aggódó csapattol.

Ők :- Rendben..

P:- De azéért én bemehetek?- kérdezte Pattie kicsit ijedten..

Én:- Be.- tettem kezem vállára , hogy kicsit megnyugtassam.

Folytattam tovább a reggeli elkészítését.Justiinak egy kis rántottát dobtam össze magamnak pedig csak műzlit készítettem. A rántottához csináltam egy csésze forró teát majd mindezt rátettem egy tálcára , de megvártam még Pattie kijön Justintól . Nem akartam őket zavarni a beszélgetésükben. Ott álltam az ajtóó előtt tálcával , majd hallottam hogy Pattie távozni készül. Kinyitotta az ajtót megállt előttem és megölelt.

P:- köszöönöm.! :)- mondta édes mosollyal.

Én:- mégis mit.?: )- kérdeztem vissza csodálkova.

P:- Amit Justinnal tettél.! Hogy nem hagytad egyedül és hogy ilyen jóó vagy hozzá. Ja még egy dolog nagyon örülök hogy egy ilyen lány van mellette mint TE.-  Pattie szavai hallattán szemembe könnyek szöktek.

Én:-Várnál itt egy percet.?!!

Gyorsan bevittem Justiinak a reggeliét és rohantam vissza Pattiehez, majd szorosan átöleltem.
Nagyon a szívemhez nőtt . Olyan ő nekem mintha a második anyukám lenne.

Én:- Szeretlek Pattie.és annyira jól esett amiket mondtál róllam.

P:- Énis kicsim.! Csak az igazat mondtam. Más vagy mint a többiek voltak eddig. Képzeld én Justin összes barátnőjét kinem állhattam. Na jóó talán még Caitlin volt akivel semmibajom nem volt , de ő is néha az agyamra ment.

Én:- Komolyan.?- kérdztem.
-Jajj Caitről nem akarok hallani egy szót sem..

P:- Igeen , komolyan , és rendben.. Na de megyek is megyünk Scooékkal vásárolni , nincs kedvetek jönni.?- kérdzte közben pedig máár a táskájába pakolta a fontos cuccait , mint pl:. a kocsiikulcs , telefon, szájfény, pénztárca..stb.

Én:- Köszöönöm a meghívást , de most inkább kihagynáám.: ) De jóó vásárlást nektek- nevettem el magam.
Mert tudtam milyen ha Pattei beszabadul egy üzletbe.

P:- Ohh káár.: / - na mindegy rohanok is..Sziasztok és jóók legyetek.

Ezzel kiviharzott a bejárati ajtón. A csajok is elmentek velük. Ryan Chaz és Chris pedig sajnos hazautaztak.
Visszamentem a szobába Justinhoz, de mikor benyitottam és megakartam kérdezni tőlle hogy .." Milyen volt reggeli? " - azt vettem észre Justiin isméét álomországban jár. Gondoltam akkor átnézek anyuékhoz hátha ők fenntvannak-e máár. De hogy Justiin ne higyje azt hogy mindenkinek  elveszett hagytam neki egy cetlit.

" Szióó Nagyfiu.! Ha felkelnél és nem találsz senkit ne ijedj meg nem tüntünk el.. Pattie, Scoo, Ush és Kenny vásárolni mentek.. Én pedig anyuéknál vagyok a 201-esbe. Ha felkelsz és van kedved akkor gyere át .! : )
Puszii: Napfény..^^♥

U.I Azthiszem beszélnünk kell..  : /♥ "

A mai rész ennyi lenne .! : )
Jó olvasást hozzáá és kérlek komizzatok.♥
Köszöönöm.: Puszoo Wiwii.^^



2011. november 27., vasárnap

47.rész

47.rész:


Visszamentünk a többiekhez. Az est további részében megismerkedtem pár emberrel pl.: Cody Simpsonnal.Mint ahogy eddig is gondoltam nagyon jó fej srác.Eléggé jól éreztem magam vele. Sokat nevettünk, táncoltunk és egyre jobban kezdtük megismerni egymást.
Egyszer csak a zene elhalkult az ajtó mögül Usht Scoot és Pattit pillantottam meg akik éppen egy hatalmas tortával közeledtek felém és egyszerre kiáltották el magukat."Mégegyszer boldog 16. szüliinapot." aztáán csoportos ölelést tartottunk.- Egyszerüen imáádom őket , máár annyira a szivemhez nőttek hogy elég furcsa lenne nélkülük elképzelni a napjaim.

Én:- Nagyooon szépen köszöönöm mindent.!♥ És ez a tortaa isteenni szép.

Ush:- Én választottam... NEKED.- a neked szót kihangsúlyozta.

Én:- Ohhh édes vagy.. akárcsak ez a hatalmas cukormennyiség itt.:)-mutattam a tortámra.

Ush:- Na itt az idő fujjd el a gyertyát és kivánj.!-kezét vállamra tette.

Odasétáltam a tortához, körbenéztem , számra mosoly húzódott , majd odahajoltam a gyertyához nagy levegőt vettem és elfujjtam, közben pedig kivántam egyet.Aztán fevágtuk a tortát, mindenkinek nagyon ízlett a viszajelzések alapjáán.: D Ushernek kiterüld nagyon jó ízlése van. Egy idő után már kezdett fájni a lában abban a cipőben , szóval úgy döntöttem megkérem Kennyt vagy Justint hogy vigyen haza hogy áttudjak venni valami kényelmesebb cuccot.Egy ideig keresgéltem a tömegben. Odasétáltam a csajokhoz.

Én:-Hééé csajok nemláttátok Justin vagy Kennyt?

Fru:- Hát ha jól láttok akkor justint megtaláltam ott ül a púltnál. És háát elégé le van törve.

Én:- köszöönöm.-kezemel végigsimitottam hátán majd Justinhoz indultam.Haa nem ránt vissza kezemnél fogva Cody.

Cody:- Nem táncolunk.?- kérdezte széles mosoly kiséretében.

Én:- Bocs Cody most nem , de nemsokára visszajövök és akkor táncolhatunk;)- kacsintottam egyet.

Cody:- Rendben.. azéért egy ölelést kaphatok.?- nézett rám boci szemkkel.

Én:- Perszee.!:)- majd megölelük egymást.aztán isméét elindultam Justinfelé.

Még mindig ugyanúgy ült a púltnál.Szinte megsem mozdult.Az arcán nem éppen az látszott mint aki hűű de vidám sőt inkább ennek az ellenkezőjét vettem észre rajta.

Én:- Háát ittvagy.! Justiin van valamibaj.?:O- mentem közelebb hozzá majd háhát simogattam.

J:- Semmi.-rázta meg a fejét és mégcsak rám sem nézett.

Én:- justiin tudom hogy van valami de mondd már el légyszii.- könyörögtem neki.
- Tudod mi hazavinnél átöltözni?? Ott majd mindent szépen elmondasz nyugodtan.

J:- Perszee.-állt fel majd a zsebéből előhalászta a kocsikulcsot.És elindultunk a kocsihoz. Az épület előtt parkolt egy fekete RangeRover. Beszálttunk , egész uton egy mukott sem szoltunk egymáshoz. Igazából én mindvégig azon agyaltam mi baja lehet.Szóval jól elbeszélgettem magammal.elév félelemtes volt..de jól megértettük magunakt.x D. Végre megérleztünk.Mindketten kiszáltunk a kocsiből majd rögtön a liftfelé indultunk.

***

Aligvártam leüljek egy kicsit.Lábaim már elgémberedtek.Szóval ahogy nyitódott az ajtóó rögtön levetettem magam az ágyra.És megveregettem a magammelleti helyet arra utalva Justinnak hogy üljön le mellém. Így is tett.Leült , de ismét nem mondott semmit csak nézett maga elé.

Én:- Justiin nem tetszel te nekem.!!- ráztam meg a fejem. Mivan veled légyszii bökd máár ki.-kezemet combjára helyeztem.- Én addig nem mozdulok innen még el nem mondod mi bánt.-végig rajta tartottam szemem.

J:- Most komolyan nem látszik vajon mi bajom lehet??:O

Én:-Ömm háát nem..húztam fel szemöldököm.

J:-Egy bajom van az hogy....-kis szünet...-Hiányzol , érted.??- hangja elcsuklott.
- Nekem ez nem megy nélküled! Mikor Cody-val táncoltál legszivesebben..-ekkor ökölbe szorította kezeit.- hogy kicsit lenyugtassam ráhelyeztem enyémeket.A dolog bejött.

Én:-Justiin ...-néztem le a földre majd folytattam.-szeretlek.- Erre felkapta fejét, mélyen szemembenézett..- de az életemben egy nagyon fontos személy szerepét töltöd be és soha nem akarlak elveszítenitéged érted.??:O És igeen te is nagyon hiányzol nekem , de..így kellett hogy döntsek hidd el jobb így mindkettőnknek.

J:- Ha szeretsz és én egy fontos személy vagyok számodra és nem akarsz elveszíteni, akkor miért csinálod ezt??..Engem pont így fogsz elveszíteni.

Én:-Miért mit csinálok.?-néztem rá kétségbe esetten.

Igazáből máár magam sem tudtam eldönteni mi lenne a legjobb. Az eszem azt súgta nem lenne jó ötlet előről kezdeni , de a szivem teljes mértékben őt akarta. Rossz reggelente egyedül ébredni és esténként egyedül lefeküdni.Hiányzik az érintése, a csókja, a nevetése, egyszerűen mindene. De így olyan nehéz dönteni.Nem akarok csalódni , nem akarom elveszíteni őt, de ez az  dolog sem mehet így a turnéé végéig. Semelyikőknek nem jó ez így.Szóval döntenem kell, vagy újra együtt egy boldog párként folytatjuk , vagy elfelejtjük azt , ami  eddig köztünk történt és külön külön éljük tovább saját kis hétköznapjainkat.

J:-Megyek ,szívok egy kis frisslevegőt.Majd várlak a kocsinál.

Én:- Háát rendben..-álltam fel az ágyról a szekrényhez igyekeztem , gyorsan kivettem belőlle egy kényelmesebb ruhát majd cipőmet is leváltottam egy kicsit kényelmesebbre.De a magassarkú azárt maradt , csak éppen abba könnyebb lesz bulizni.;) Még megigazitottam magamon a ruhát egy egészalakos tükörben.Hajamon még átmentem egyzser kétszer a simitóval . Majd lekapcsoltam a villanyokat, bezártam az ajtót és siettem a kocsihoz.
Leértem a bejárathoz , de a RangeRovernél egy árva alakot sem találtam. elkezdtem keresni a telóm , de nem volt nállam mivel azt otthagytam a táskámmal együtt.

Én:-Na most mi a francot csináljak.??- kérdeztem magamtól.

Úgydöntöttem, hogy keresek valami telefonfülkét és felhívom Usht hogy jöjjön értem.
Az utca másik végén megis pillantottam egyet.Szerencsére üres volt. Bepötyögtem a telefonszámot , majd a fülemhez emeltem a kagylót. Egy női hang szolt bele.:" Kérem dobjön be 2 centet a hívás inditásához."- a kagylót visszacsaptam a helyére, kiléptem a fülkéből és visszasétáltam a szállodához.

Én:- Basszaameg.!- kiálltottam el magam. - köszöönöm Justiin máár csak ez hiányzott hogy itt álljak egyedül az utcán , sötétbe, mini ruháába és még egy köcsög telefon sincs nállam.- Hirtelen úgy felhúztam magam ezen az egészen , de aztán egy pár perc múlva máár azon kedztem aggódni Justiin hol a fenében lehet máár. Fel alá járkáltam a járdán. Visszamentem hallba és a recepciós nőhöz fordultam.

Én:- Elnézést.! Tudna nekem segíteni valamiben?- kérdeztem udvariasan.

- Igen hölgyem , mi lenne az ?

Én:- Megtenné nekem hogy Értesíti Usher raymond urat hogy jöjjön ide a szálloda elé.

- Rendben máris szólok neki.! De ugye ön nem egy rajongója.?- nézett rám nagy szemekkel a telefon mögül.

Én:- Nem , dehgy.

- Jóestét Mr. Raymond egy hölgy azt kérte tőllem szoljak magának , hogy legyen szives ide fáradni a szálloda elé. Úgy látom valami nincs rendben a kislánnyal.

- Rendben, persze , jó átadom, viszlát.- Azt üzeni mindjáárrt itt lesz.- mosolygott bályosan rám a nő.

Én:- Rendben nagyon köszöönöm.! Viszlát.-köszöntem el és rohantam ki vissza.

Nemsokára Ush is megérkezett.

10 komiii után van kövii.!! Légyszii komiizatok. #swag.♥ by: wiwiii.ˇˇ

2011. november 8., kedd

EMA*.*

Hát Halihóó kedves olvasóim.!:) Úgy gondoltam hogy egy két képet megosztok már az idei EMA-ról. De merem remélni , hogy Belieberek néztétek.!:)♥ Nekem nagyon tetszett az egész show. Szerintem Selena igazán jól vezette a műsort. Állati gyönyörű volt a csaj, mint mindig .:) Nekem pl a lila flitteres rucija tetszett a legjobban , nem tudom ti hogy vagytok vele de az valami Áhhhw*.* Kell is egy olya .:)) Na szóval akkor itt van párkép persze hgy kedvencünkről ♥Justiiin Bieberről♥Persze egykét képet Sellyről is felrakok nektek.:D

És akkor készüljetek fel az ájulásraa.!

♥ Nekem tetszik;)














Óóóó *.*♥ cukii nem ?:]















Diliss =) De mi így imáádjuk*.*

















Jajj ne máát ez annyira egyértelmű volt hgy ő nyer.!:)♥♥♥♥ Gratulaa neki  innen.:Đ









Erre már csak annyit.! ♥ Luv ya.=)♥
















És akkor most vegyük szemügyre Sell-t. Isteeneem egész este alatt gyönyörűen nézett ki. 3 képet teszek fel , mégpedig azokat , amiben szeriten a legjobban nézett ki.:) És akkor itt vannak.<3






Beautiful ;)♥♥















Ááááááááá*.* Álomszép.:))


















Egyik nagy kedvenc.!:)














Na ez meg mindent visz.!:) Egy ilyet be kell szerezem♥ Nekem amúgy Sel az este itt tetszett legjobban :) Most tök jól énekelt máskor olyan furán nyomja élőben de imáádom;)♥













Na hát asszem ennyi lenne!:) Mit szoltok a képekhez. kérhetnéék egy páár komit ?? Légyszii !!;)♥
Nagyon hálás lennék:D. A történet következő része szombaton lesz fennt.!:) És asszem vasárnap is kaptok egyet vagy akár két részt is .!:) De szeretnéék sok komit és majd az 50 rész felé érve egy kis közvélemény kutatást is végzek;) De az még sok idő. Szóval akkor mára ennyi lettem volna . Ohh ja még egy dolog légyszi ha itt jártok iratkozzatok fel rendszeres olvasóónak;) Előőre is köszönök mindent .♥ Pááá .! :Đ #swag #leggo everybody.*.* Never Say Never.♥

2011. november 3., csütörtök

42.rész

42.rész:


Kimentem és a folyosó végéig eljutottam , de ott megtorpantam és visszafordultam.Lenyomtan a kilincset és benyitottam a nappaliba de akkor már Justinnak hült helyét sem találtam. Benéztem a szobánkba hátha ott találom , de nem. Ekkor Chris szobájából beszédet hallottam. Odaballagtam az ajtóig majd hallgatóztam kicsit. Igaz nem illik de... kiváncsi voltam mi lehet a téma.

J:- Chriis de nem érted hogy nem bíroom.!- emelte fel a hangját JB.
- Most is biztos egy másik sráccal találkozik. Engem meg lese szar. Biztosan kiszeretett belőllem. Végül is mindent elrontottam Caitlinnre koncentráltam hgy nem bántsam meg erre meg sikerült azt elvesztenem , ami a legfontosabb volt az életemben.

Én csak álltam némán , nagyra nyílt szemekkel az ajtó előtt. És tömérdeknyi kérdés járt a fejemben.
Ennyire kivan miattam? Énvoltam a legfontosabb neki? ....stb stb.Egy kis csönd volt majd utánna chris hangjátt halottam.

C:- Justiiin... nem vesztetted el.Majd csak akkor fogod ha nem küzdesz érte. Tegyél meg mindent annak érdekében hogy újra barátok legyetek aztán meg hidd el minden simáán fog menni .

J:- Gondolod.??- kérdezte reménykedve.

C:- Igen gondolom.!:)- mondta chris és az ajtóón túl tudtam hogy arcán egy igen csak széles vigyor ül.

Na jó most máár tényleg bekopokog mert így is késésben vagyok. Felemeltem kezem és óvatosan bekopogtam a srácokhoz, majd benyitottam , ők pedig meglepődve kapták rám tekintetüket.Egymásra néztek és egy ilyen "áááá remélem nem hallott semmit." pillantást vetettek egymásra.Majd szépen lassan megszólaltam.

Én:- Öö Justiin - vakartam meg a fejem .- nem kisérnél el?

J:- De perszee , mindjárt megyek 5 perc okés?- vigyor.:DD majd bezártam az ajtót és a bejáratnál vártam őt.

Addig ők a szobában:

C:- Látod .. nem haragszik ő máár rád.

J:- Hát lehet.. de az biztos hgy újra kezdeni nem akarja.

C:- miért? Ezt honann veszed?

J:- háát nemistudom csak érzem.

C:- óóó mennyjmáár az megérzéseddel. És jó lenne indulnod, mertmég itthagy.xD- nevetett.

***

Na végere Justin is megérkezett. El is indultunk.Végre leértünk a szálloda elé.

Én:- Justiin most merre?.

J:- Csak mutatott újjával előre .- közben pedig egy édes mosolyt engedett el.

Még egy darabig sétáltunk csendben. Amikor megálltam egy kirakat előtt és egy csodaszép koktél ruhát bámultam.Rátapadtam az üzlet üvegére és csak ott álltam előtte. Szemeim csillogtak a csodaszép ruha látványától , majd becsuktam a szemem és átadtam magam a varázsának.Erre jön Justiin és megtörii ezt a csodásálmot.

J:- Tetszik?- kérdezte halkan , majdnem suttogva , majd mellém lépett és együtt csodáltuk azt a meseszép ruhát.

Én:- Öhhüüüm.♥-na de menyjunk.. sürgettem. Justiin még egy utlosóó pillantást vetett a bolt nevére és elindult utánnam.Elővette telefonját és elémugrott vele.
- Te mi a fenét csinálsz ?- kérdetem kicsit ijedten . - mivel ehogy elémugrott eléggé megijesztett.

J:- kamerázok.!:)- mondtaa ..

Én:- Jajj ne máát tettem kezeimet arcom elé.

J:- Óóó de máár.! légyszii könyörgött.

Én kezeimet letettem magammellé és elkezdtem nyújtogatni a nyelvem a kamerába. Bohóckodtam kicsit.

Én:- megfelel?- kérdeztem mosolyogva.

J:- Teljes mértékben.!-és leállította a videot. Közben megis érkeztünk a ruhaboltba , ahol hamar megpillantottam Cedricet , de itt is egy kellemetlen látvány fogadott . Ő éppen másik csajjal smacizott. Aki nem éppen egy szerény lánynak nézett ki. Egy kis nyávogós pláza cicának inkább.

Én:- Jó inkább menjünk justiin gyere.!- húztam magam után.

J:- De .. most .. mivan ?- kérdzte

Én:- Az hogy máár lassan egy pasiban sem lehet bízni az..- mondtam kicsit dühösen. De igazából magamat sem értettem ebben a helyzetben. Jó persze nagyon helyes srác meg minden és azt hittem hgy lehet belőlle többis de tévedtem.
- Úristen máár én sem vagyok komplett.- nevettem sajátmagamon. Kiakadon azon hogy a styliston , akivel ma nagyon elvoltunk csókolózik egy másik csajjal. Igazából még nem is ismerem. Máár a saját érzésemet sem értem. Össze vagyok kavarodva.Segííts.!- mondtam nevetvee Justinnak, aki csak átölelt és mosolygott.

Én:- Asszem sétálok egyet. - jelentettem ki.

J:-Én pedig veled tartok és elviszlek valahová ,persze ha benne vagy.!

Én:- menkünk. - bólintottam.

Elindultunk az ellenkező irányba.Szépen lassan sétáltunk. Nagyon kellemes volt az idő és persze a társaság is jóó volt. A történtek ellenére nagyon jól elszorakoztattuk egymást.Csináltunk pár képet.Még fagyiztunk is egyet.És már már kezdtem elfelejetni ezt a Caitlines ügyet. De nem tudtam azért úgy tenni minta az ég világon semmi nem történt volna.

J:- Felkészültél.?- kérdezte izgatottan :D majd kezeivel eltakarta szemem. Kezei annyira érzékiek és puhák voltak.

Én:- Jajj máár kiváncsii vagyok.!- türelmetlenkedtem .

J:- tádááám.!- és mikor kezeivel máár nem takarta a szemem úgy éreztem mintha hírtelen egy álomba csöppentem volna bele. Csak forogtam köreb körebe magamon. És élveztem a tele égőkkel kirakott.. ööööm háát igazából ilyen sétálóféleségnek mondanám.

J:- Tetszik?.- kérdezte felém közeledve és velem együtt csodálta a teret.

Én:- Justiin ez gyönyörűű.♥- fordultam felé és mélyen a szemébe néztem . Erre arcán megjelent egy édes mosoly, amit viszonoztam majd hozzá bújtam és egy halk " nagyonköszöönöm hgy elhotál "- t ejtettem ki a számon.

J:- Igazáán nincsmit.!(: és tudtam hgy tetszeni fog..!:)♥

Egyre többen és többen lettek. Ekkor érkezett valami Dj féleség.! Aki jobbnál jobb zenéket játszott.

Én:- Ez milyen rendezvény akar lenni ?:D

J:- Hát ilyen buli szerüség.! És nagy megörültem mikor elhívtál magaddal , mert tudtam hgy majd akkor eltudlak hozni erre a helyre.! És amúgysem nagyon buliztunk még együtt.!

Én:- Na akkor majd most .-húztam magammal a sok táncoló ember közé . És éppen ekkor beinditották azt a számot , amire én sem nagyon tudom tűrtőztetni magam. Nagyon beindulok ráá  és ez a zene nem más volt mint Rihanna - We found love- című száma.!:)
Nagyon jó volt Justinnal táncolni. Teljesen elvesztettem az eszem a zene közbee. Nem is gondoltam semmire csak táncoltam és táncoltam. Justiin viszont egyre és egyre közelebb jött. Már ajka vészesen közeledett enyém felé , de szerencsére észbe kaptam és eltoltam magamtól és tovább táncoltunk. A szám végén máár teljesen elfáradtam. És siettem egy pad közelébe hgy leülhessek és kifujjam magam. Justiin is követte majd mellém ült.

J:- Figyelj bocsi az előbbiért.! - mondta megbánóan.
- De tudod a zene, ahogy táncoltunk, és ahgy legfőképp te táncoltál, és nagyon HIÁNYZOl.- mondta olyan cukipofán hgy azthittem a nyakába ugrok.

Én:- Felejtsük el Justiin , de sajnos , azthiszem indulnunk kellene Pattiék lehet máár aggódnak miattunk hogy hol lehetünk .!:) - máár 00:00 -volt.

J:-Redben.!induljunk. Majd felsegített a padról és elhagytuk ezt a meseszép égőkkel kirakott teret.

Hazafelé is ismét sokat hülyültünk meg minden. Justinnak egy pár autógrammot is ki kellett osztani egy egész tinicsaj bandának. Majd végre megérkeztünk. Felsiettünk az egész szállodában sötét volt.Háát végül is jóhogy. Kerek hajnali egyre haza is értünk. A folyosón próbáltunk nem zajt csapni ,de mivel mondom még1x hgy SÖTÉT volt így nem igazán láttunk semmit és egyszer csak egy asztalba ütköztünk , amiről egy váza repült le és sikerült akkora zajt csapni, hogy azthiszem mindenkit sikerült felriasztanunk álmából.

Én:- Justiin gyere máár siess.- mondtam máár a nevetéstől fulladozva.

J:- Megyek.- modnat is , miközben elvesztette egyensúlyát annyira nevetett a történteken.

Gyorsan beszaladtunk szobánka. Én elmentem letusolni , majf utánnam Justiin átöltöztünk pizsinkbe és átadtuk magunkat az álommanónak.

Én:- köszönöm az esét.!- mondtam a mellettem fekvő Justinnak.

J:- Én köszöönöm hogy velem tartottál.!:)- mondta máár félálomban.

Én:- Jóééjt.!:)

J:- Nekedis.:)

Komikaaaaat.! Légysziiiiii...♥